Én is éltem egyedül és nem is
kevés ideig és elmondhatom, hogy volt szomorú és boldog ünnepem is,
attól függően, hogy mennyire tudtam elfogadni a sorsom és az adott
lehetőségeket és mindazt, amit kaptam. Az biztos, hogy én a Karácsonyi ünnepek alatt nem híztam
meg, mert nem főztem magamnak, helyette nagyon jó programokat találtam
ki.
Először is a barátnőimmel mindig elmentünk vacsorázni és utána
megajándékoztuk egymást. Ezek a csajos összejövetelek mindig nagyon jól
teltek és sokat nevettünk együtt, pedig egyikünknek sem volt még komoly
férfi az életében. Szépen felöltözünk és meghitté tettük a napot, majd
mindenki ment a családjához. Megpuszilgattuk a szüleinket, nagyika isteni sütijéből bezsuppoltunk pár dobozzal a kosárkába és nem szomorkodtunk. Aztán emlékszem elmentem a
templomba és orgona zenét hallgattam, elmentem a Várba sétálni és forró
csokit ittam, elmentem moziba és megnéztem egy rajzfilmet - ilyenkor ez
az alap nekem - amin, mint egy gyerek pityeregtem.
Aztán egyszer
elvonultam Karácsonykor egy hegyi kis panzióba Galyatetőre és csodabogár
módjára egyedül sétálgattam a hóban és élveztem az életem! Bekuckóztam magam este és olvastam, néztem a hóesést az ablakból és örültem, hogy megtehetem ezt is! Igen,
élveztem hiszen nem volt benne semmi szomorú, sőt inkább vidám. Ha nincs
párod, akkor nincs. Nem baj majd lesz. De addig is miért ne
csinálhatnál egyszemélyes boldogságot? Miért ne lehetne tökéletes úgy is
az életed és miért ne lehetnél vidám?
Sajnos sok családot látok, akik
kényszereskednek és semmi örömüket nem lelik egymásban, mégis hajtják a
kereket körbe-körbe, de értelme semmi. Akkor miért ne lenne neked jó,
akinek még nincs párod, de azt tehetsz amit csak akarsz?! Ki mondja meg,
hogy mindent csak párosan lehet élvezni és egyedül nincs jogod szeretni
az életed. Tedd magadnak széppé és lélekben készülj arra, amikor már
tényleg nem leszel egyedül és minden örömödet megoszthatod a társaddal.
Készülj rá mindig minden percben, de ne görcsölj azon, hogy mi van ha
nem jön.
Ha a lelked felkészült a fogadásra és adásra, akkor hamarosan a társad is megérkezik melléd.




Ma van a névnapom,és ezzel be is mutatkoztam. idös vagyok már,nincs párom és nem is volt. néha jártam valakivel, beszélgettünk,sétáltunk szórakoztunk, aztán elmúlt. valahogy nem jött össze, akik (2) el akartak venni feleségül azokkal én nem akartam együtt élni. akivel szivesen összekötöttem volna az életem,az nem talált engem az IGAZI-nak. nem találtam az életem rossznak, hiányosnak, boldogtalannak. tudtam örülni mindennek, a NAP-sütésnek, az esönek, az apró ajándékoknak és a nagyoknak is, és az utazásoknak. sok barátom, imerösöm van, mindig mindenkivel tudok jót "dumálni", söt a koromnál fogva bölcs tanácsot is adni. azt hiszem láttam már sok embert házasságban, magányosan. egyedül vagyok, de nem magányos. már nyugdijasként annak örülök, hogy egészségben +értem, hogy azt csinálok ami jól esik, ha fözök magamnak akkor, azt eszem, ha nem, akkor mászkálás közben bekapok valamit. élvezem az életet, és mig dolgoztam azt is élveztem. tegyünk magunkban, belül mindent a helyére, béküljünk meg azzal amit az élet ad, a szépet és jót fogadjuk szeretettel. sajnos a kellemetlen, rossz, és gyászos dolgokat nem lehet kiiktatni az életünkböl, de ha van bennünk türelem, szeretet, akkor azt is könnyebben átvészeljük.visszatekintve, nagyon sok szépet és jót tudtam volna megosztani az életemböl, ha lett volna párom. de igy van jól, ez volt megirva, igy is boldog vagyok, nekem igy kerek a világ. a fenti kedves cikkhez ezt szerettem volna hozzáfüzni.
VálaszTörlésKedves Judit!
VálaszTörlésIgen, ez a lényeg!
Önmagadban is elégedett vagy és elfogadtad az élet adta lehetőségeidet. Nagyon örülök, hogy ilyen pozitív vagy és lelkes az "apróságoknak" tűnő momentumokra is.
Egyébként pedig még mindig Rád találhat a párod, ezt se zárjuk ki, de az életed csodás ha lesz, ha nem és ehhez gratulálok Neked!
Mit is kívánhatnék még? Boldogoskodj nagyon sokáig!
Köszönöm, és békés,boldog karácsonyt kivánok: judit
VálaszTörlésNeked is áldott ünnepeket Judit!
VálaszTörlés