2011. szeptember 30., péntek

Érjen fülig a szád


Gyereknek lenni jó, nagyon jó! Viszont sajnos nem mindenkinek adatott meg a szép és gondtalan, nevetéssel teli gyerekkor :(, de sebaj! Gyermeki lélekkel élhetünk halálunk percéig:)

Szeretek játszani és szeretem, ha körülöttem játszó embereket láthatok. Az, hogy felelősségteljes felnőttként élünk, még nem zárja ki, hogy könnyed, gyerekes legyen olykor a viselkedésünk.

El sem tudnám képzelni az életemet komoly és mindig "felnőttes" viselkedéssel. Nap mint nap rengeteget nevetünk, főleg én:) és viccet csinálunk minden apróságból. Azt gondolom, hogy nem kell az embernek annyira komolyan vennie magát. Számomra nincs annál lehangolóbb,mikor olyan gyerekeket látok, akik őrülten komoly szülők mellett nőnek fel.

Lazuljunk el és próbáljunk meg emlékezni, milyen is a kicsik őszinte rácsodálkozása a legapróbb dologra is. Olyan természetessé tud válni minden, megszokjuk a legpazarabb dolgokat is és elfelejtjük, hogy mennyire fantasztikus is az. 

Ha meglátjuk a szépséget és a játékosságát az életnek, akkor az sokkal tartalmasabb lehet.

Minden nap lehet egy csoda-nap, csak rajtunk múlik. Ha nem azt nézzük, hogy -Jaj, jön a tél és a hideg! - hanem azt, hogy milyen jó lesz csúszkálni a hóban és összefagyva egymás karjaiban dideregni, akkor szebb lesz a világ!

Nevetni  és nevettetni isteni! A vidámság és a derű, a játék az élet sója, ami nélkül ízetlen minden.



2011. szeptember 28., szerda

Kompatibilitás

„ A fájdalom, amit még nem is érzünk elkerülhető és el is kell kerülni.” Patangali

Amikor két ember elkezdi tervezgetni a közös életét szerintem nem árt, ha képzett asztrológushoz fordulnak. Ez sok elpazarolt évtől mentheti meg őket, hiszen ez a tudomány nagyon precíz képet tud mutatni jellemünkről, sorsunkról. 

A kompatibilitás két ember között megmutatja, hogy milyen mértékben illenek össze és mennyire lesz sikeres a közös életük.

50% alatt nem ajánlott a házasság nekünk, átlag embereknek, mert nem fog sikerülni a harmonikus párkapcsolat létrehozása. Abban az esetben sikerülhet esetleg, ha két képzett, magas szintű, vallásban elmélyült emberről van szó, de még ők is tudják, hogy ez  sok nehézség áthidalását követeli meg majd tőlük.

Természetesen, ha magas a százalék, akkor is érdemes az asztrológus alapos elemzését kérni, hogy mely pontok azok, amelyek problémásak. Mert hiába a magas kompatibilitás, ha sarkalatos pontokban nem egyeznek. Olyan valószínűleg nem létezik, hogy mindenben tökéletesen passzolnak, ezen a földön szinte lehetetlen :)

Ami még lényeges lehet az az, hogy az ideális és mennyei pároknak is energiát és nagy odafigyelést kell beletenni a kapcsolatba. Semmi sem történik magától és mindent el lehet rontani. Ezt mi emberek sikeresen tudjuk elkövetni sajnos, de ha kellő ismeretünk van a másik személyiségéről és a sajátunkról is, akkor könnyebben tudjuk kezelni az esetleges nehézségeket.

A megfelelő kompatibilitás nem garancia semmire, csupán azt jelenti, hogy ez elvileg jól működhet, azonban, hogy jól is fog-e, az már a két emberen múlik. Viszont ha kevesebb, mint 50%, akkor sanszos, hogy nem érdemes ezzel bíbelődni.
 
Azt gondolom érdemes ezen elgondolkodni és esetleg megcsináltatni a képletet, főleg, ha kételyeid vannak vagy rossz előérzeted a kapcsolatodat illetően. Nem hiszem, hogy van felesleges időnk, amit elpazarolhatunk és pár év múlva derül ki, hogy ez bizony nem az.



2011. szeptember 27., kedd

A boldogság kezelése


Eljön az életünkben egyszer csak a "csoda", amikor úgy látszik minden a helyére került. A sok könyv, amit elolvastunk leülepedett és érthetővé vált. A csalódásokból és ballépésekből tanultunk és már nem siránkozunk, hanem örülünk nekik. Mert ezek a nehézségek adták a tudást és tapasztalatot, amit végre lehet hasznosítani, mert olyan ember van mellettünk, aki - apró hibái ellenére- ideális!

Most már csak az a dolgunk, hogy megtanuljuk, hogyan kezeljük a boldogságot.

Bármennyire is furcsa, én azt tapasztaltam, hogy ez sem könnyű, ugyanis könnyen el lehet szállni. Annyira elégedettek leszünk magunkkal és olyan nagyszerű az életünk, hogy egy idő után el is felejtjük, hogy nehéz időszak is volt. Én igyekszem erre mindig figyelmeztetni magam, amikor kezd természetessé válni a jó élet, a boldogság. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne engedjük szabadjára az örömünket, Sőt! Nagyon is engedjük, de mindig tudni kell, hogy Isten segített mindehhez hozzá. Ő ad erőt és intelligenciát, lehetőségeket az életben. 

MINDENT ő ad és ezt nem szabad elfelejteni!

Már írtam, hogy akkor változott meg az életem gyökeresen, amikor Krisna tudatossá váltam. Az életem minden percét áthatja és már ez önmagában boldogsággal tölt el!
Innentől kezdve már csak az a dolgunk, hogy neki tetsző dolgokat tegyünk. Tenni kell érte, az elvárásainak meg kell felelni, lehetőségeinkhez képest és nem szabad abba az illúzióba esnünk, hogy mi vagyunk a "világ urai" csak mert valamit nagy nehézségek árán végre sikerült összehoznunk.

Nekünk embereknek itt a földön elég nehéz minden. A legapróbb sérülés és akadály kizökkent minket és nem értjük, hogy ez most miért is történt?! Ha elég érzékenyek vagyunk másokra, magunkra a világra, akkor nagyjából tudni fogjuk mikor mi a helyes lépés és azt, hogyan reagáljuk le. 

Ahogy nem kell minden apróságot sem felfújnunk és magunkra vennünk. Nagyon nehéz, mert elég egósak vagyunk mi emberek. Ha nem mindig magunkkal törődünk, a saját boldogságunkkal vagy épp bánatunkkal, hanem másokéval is, akkor sokkal jobban fogjuk érezni magunkat. Segíteni annak, aki most épp nincs olyan jól szép dolog. Lelkesíteni, akár az életünkkel is lehet, de tegyünk is valamit másokért. 

Én attól érzem jól magam, ha körülöttem mindenki jól van és Krisnát is elégedetté tudom tenni egy picit. 





2011. szeptember 26., hétfő

Jelek arra, hogy nem ő az igazi

Először is jobb ha nem áltatjuk magunkat soha és nem kergetünk illúziókat! A saját életünk a tét, szóval nem árt, ha nyitott szívvel és hideg fejjel élünk. Nem lehet az életet csak úgy "valahogy" élni, majd csak lesz "valahogy" ! Minden úgy lesz, amennyi energiát belefektetsz.

Amennyit beleteszünk valamibe, annyit is veszünk majd ki!

Amikor megismerkedsz egy férfival és annyira, de annyira tetszik neked, nem árt, ha óvatosságra inted magad. Minden érzékszerved működjön és próbálj meg reális lenni, kívülálló. Persze ez sok gyakorlás és önuralom, de megéri. Nem szeretnénk nagyot hibázni és egy olyan férfi karjaiban élni, aki erőszakos, iszákos, hazug, féltékeny őrülten, csaló és nemtörődöm...

Sajnos sok nőt hallani, aki később azt mondja, - Hogy miért nem figyelmeztetett valaki?- Érdemes a barátnőnk véleményét kikérni, mert egy kívülálló mindig jobban látja a helyzetet. Na és a híre!? Ha valakiről hallottunk már rosszat, ha kósza hírek szállnak, hogy nem jár túl egyenes úton, akkor ne higgyük azt, hogy rosszindulatú pletyka csupán. Lehet, hogy az, de járjunk utána.

Könnyen félre vihet minket nőket egy szép szempár, izmos test , pénz, siker... Ennek nagy ára van! Ha egy férfinek több barátnője volt már, mint Mick Jaggernek, akkor nehéz lesz elhinni, hogy hűséges társad lesz :) Lehet, de akkor Isten ezt úgyis szépen elrendezi. Te azért légy óvatos!:)

Nekünk nőknek fontos a biztonság és a védelem megnyugtató érzése. Ez azonban nem izom és erőfitoktatás kérdése.  Nincs annál szörnyűbb, mikor azt hiszed, hogy bátor és erős, majd kiderül, hogy gyáva esetleg téged üt meg a nagy erőtől duzzadva :(

A tartás és erő  belülről jön. A stabilitása egy férfinek a jelleméből fakad, nem pedig az izmaiban. Az is jó ha van, de nem ez a lényeg. Fontos, hogy ne az egója vigye előre, hanem a szíve.

Egy párkapcsolat lényege a figyelmességben és a másikra való ráhangolódásban van. Szeressen téged és mutassa is ki. Nem kell feltétlenül hangoztatnia, a tettek sokkal beszédesebbek tudnak lenni. A törődés és a biztonság, amit egy férfi nyújthat, a legfontosabb egy nő számára. Legyen elkötelezett és tudja, hogy téged akar és ezért tesz is. Mert attól boldog, hogy jó társad mindenben, ahogy te is neki! 

Az a férfi, aki az önbizalmadat aláássa és nem bírja elviselni a sikereidet, nem kell! És az sem, aki nem büszke arra, hogy milyen okos vagy és sikeres, az nem méltó hozzád. Ha nem támogat és nem ad plusz önbizalmat neked, azzal nem fogsz sokáig eljutni, mert hátráltat az utadon.

Azonban egy társ melletted áll és segít, amiben csak tud. Boldoggá akar tenni és ennek megtalálja a módját a természetedhez mérten. Meg akar ismerni és figyel rád! 

Ilyen a jó társ és ha nem ilyen van melletted, akkor gondold végig milyen lesz az életed. Lehet, hogy szerelmes lettél egy ilyen emberbe, de azon légy, hogy kimássz ebből és ne hidd, hogy megváltozik miattad! Nem fog! 

Ilyet álmodtál-e meg?! Mert ha nem, álmodj jobbat és vonzd be! :)





2011. szeptember 25., vasárnap

Félelem

Attól függően kap szerepet a félelem az életünkben, hogy milyen neveltetésben volt részünk.  Akit a szülei mindentől óvtak és nem hagyták kibontakozni, annak sok dolga lesz később :) Ugyanis a félelmeink egy része az önbizalom hiánya, de nagyobb részt a hitetlenség!


Sokáig tartott nekem is és még tart a folyamat, amíg elhittem, hogy Isten nem teremt olyan helyzetet, ami nem a legjobb és a legmegfelelőbb.

Ahogy teltek az évek úgy lettem egyre görcsösebb. Minden új helyzettől féltem és a lehetőségekben is csak a kudarcot láttam meg. Nem voltam képes átadni magam az életnek! Éreztem, hogy nem vagyok önmagam, mert ha csak a nehézségeket látom meg  és a kudarcot az új lehetőségekben, akkor el vagyok veszve. Ezt pedig nem akartam.
Van amikor ki kell lépni a "semmibe", nincs biztonsági korlát. Az elavultat, a terhes dolgokat magunk mögött kell hagyni és bele kell vágni az újba. Ez nehéz, mert hinni kell az Isteni gondviselésben és a megpróbáltatások ellenére is menni kell tovább. Mert megpróbáltatás mindig van, de az csak erőt ad és türelemre int.

Sokan szeretnénk tudni, hogy mi vár majd ránk, jó döntést hoztunk-e, mi lesz velünk? Bíznunk kell Istenben és magunkban is, hogy jók a megérzéseink. És el kell fogadnunk, hogy ebben a világban semmi sem állandó így aztán a változás elkerülhetetlen. 


Sokszor hallom, hogy - Úgy szeretném, ha más lenne az életem, nem jó ez így, boldogtalan vagyok. Rendben, akkor próbáld meg ezt a lépést vagy azt a lépést és garantáltan könnyebb lesz. - Jaj, hát azt nem merem! Nekem úgy sem sikerülhet! Mi lesz,ha rosszul fog elsülni és még rosszabb helyzetbe kerülök? Ezek a kifogások sajnos, amik meggátolják a fejlődést és csak hátráltat minket. 

Ha nem jó a munkahelyed, ha a pároddal nem tudsz együtt élni, ha a szüleid az idegeidre mennek, akkor lépni kell! Egyszerűen nem tehetsz mást, mint lépsz! Ha nem működik az életed, akkor változtatni kell. De van egy rossz hírem: azért tenni kell! Senki más nem tehet érted semmit, ha te azt nem akarod és nem csinálod végig. Állhatatosnak kell lennünk magunkért! Az életünk a tét. nem más, az pedig nagy kincs.

Olyan sok elrontott életet látni, látszólag kilátástalan helyzetben lévő embereket. Nem szabad feladni! El kell hinned, hogy neked is jár több és jobb élet és ezt tudatosítani kell magadban. Még akkor is, ha akadályok tornyosulnak. Nem számít. Csak az számít, hogy tudd mit szeretnél és azért tegyél meg mindent, ami tőled telik. És akkor Isten mosolyog rád is, mert látja, hogy küzdesz.
 
Nem szabad elkeseredni csak mert elmúltál 30,40 éves és még nincs párkapcsolatod, vagy esetleg egy rossz házasságban élsz. Ha ilyenkor elkeseredünk és feladjuk, akkor egy megkeseredett nővé válunk, aki valóban nem lesz vonzó senkinek.

Egy a titok: egyedül is jól el kell lenni és akkor nem függünk ezen a dolgon! Minden, amin függünk az gátol. Nem különbözik a kapcsolat függőség a kábítószer, alkohol vagy cigaretta függőségétől. Mindegyik egyfajta drog, ha nem tudsz élni nélküle!

Én sokáig éltem egyedül, de mindig azt hitte mindenki, hogy boldog kapcsolatban élek. Egyszerűen szerettem az életemet így is. Hiszen abban is megvoltak az előnyök és én arra akartam koncentrálni. Természetesen voltak időszakok, amikor elkeseredtem, de ez nem tarthat tovább pár napnál és azt sem kell látnia senkinek. Vonzóbb leszel, ha nincs benned görcs és akarás. Próbálj ellazulni és bízni Istenben, hogy ő tudja mikor és ki való neked!

Érezd jól magad abban amiben vagy és ha már nem jó úgy, akkor változtass rajta!


2011. szeptember 24., szombat

Amire nincs bocsánat

Egy apró probléma nagyon elfajulhat és már magunk sem tudjuk, hogy alakulhatott ilyen csúfosan. Először is tudnunk kell, hogy a férfi és a nő teljesen már stílusban vitatkozik és más módszerrel érvvel.

Mi nők a megbeszélés hívei vagyunk. Addig beszélünk egy problémáról- főleg, ha stresszel jár együtt-amíg nem jutunk megfelelő eredményre. Ha egy férfi mellett nem tudunk kibontakozni és  nem beszélhetünk eleget, ha nem hallgat meg minket, akkor gyakorlatilag semmi sem lesz jó, amit ő csinál. Elégedetlenek leszünk, mert úgy fogjuk érezni, hogy nem érdeklik az érzéseink, gondjaink. Nem szeret eléggé! Ez természetesen nem így van csupán félreértjük a reakcióikat.


A férfiak viszont visszavonulót fújnak, gondolkozási időt kérnek, ha nem látják át a probléma megoldását azonnal.  Itt folytatódik a gond, hiszen mi nők beszélni akarunk ők pedig pont azt nem. Mindent csak azt nem!
Mindkettőnknek tudnunk kell, hogy mik a másik nem sajátosságai. Ha a férfi elvonul és kéri, hogy várj, amíg végig gondolja, akkor várj! Ne menj utána és ne zaklasd, mert olyan felesleges lavinát indítasz el, amire semmi szükséged. Viszont a férfivel is meg kell értetni, hogy ha itt van az ideje hallgasson meg téged is. Nem kell mást tennie csak meghallgatni. Ha betartjuk a veszekedés szabályait :), akkor könnyebben meg is oldjuk és feloldódik a feszültség.
A férfinak idő kell, hogy jól döntsön és tisztán lásson, a nőnek viszont  türelem és idő, hogy meghallgassák.

Azonban vannak esetek sajnos, amikor egy párkapcsolatban a férfi megüt egy nőt. Azt gondolom, hogy erre nem lehet indok soha, semmilyen körülmények között. Két ember, akik együtt élik az életüket, nem kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy a testi erőszak felmerüljön. Sok nőt hallani, akik eltűrik ezt és mivel a férfi bocsánatot kér, ártatlan szemmel nézve, megbocsátanak. Hányszor? Legtöbbször ilyen esetek nem egyszer szoktak előfordulni.

Az ilyen kapcsolatból sürgősen ki kell lépni, ha nem akarsz méltatlan életet magadnak. Ne szégyelljünk beszélni erről valakivel és kérjünk segítséget, ha a dolgok elfajulnak. Azonban semmiképp sem szabad tűrni és várni a változást. Ha megvernek egy nőt, akkor azt nem lehet megbocsátani! Ha egy férfi nem tudja kezelni a dühét, az nem csak ijesztő, de veszélyes is. És ami még nagyon fontos: nem vagy biztonságban! Márpedig egy nőnek ez nagyon fontos! A védelem és a menedék, amit egy férfi nyújt, nem pedig a rettegés!

Ezért is nagyon fontos a kezdetekben a körültekintő párválasztás. Nem szabad együtt élnünk olyan emberrel, aki jogot formál magának az erőszakra. Ezt a törvény is bünteti, ne félj kiállni magadért! Hidd el, hogy sokat érsz!

Vannak ennek jelei csak figyelned kell rájuk. Akarj félelem nélküli, boldog életet élni és e szerint válassz partnert magadnak. Inkább egyedül élj, amíg nem találkozol a megfelelő férfival, mert a rossz partner csak hátráltat téged!

Széles a skálája, hogy két ember min tud összeveszni. Apróságokon is lehet parázs vitát folytatni, majd jót nevetni rajta. Mindig legyünk tiszteletteljesek, mert nem érdemes megbántani a másikat és belesodorni magunkat még jobban a problémába. A beszélgetés gyógyír lehet mindenre.  Ha elmondasz minden fájdalmadat és erre kéred a társad is, akkor biztosan nem lesz baj.

Arra kell törekednünk, hogy hogyan tudjuk a legrövidebben és leghatékonyabban lezárni a vitát és azt a csodás harmóniát visszaállítani. Mert a harmónia az, ami széppé és áldásossá tesz mindent. 



2011. szeptember 23., péntek

Az intelligens ember

"Az emberek ritkán buknak el, inkább csak felhagynak a próbálkozással"
Dan Millman

Sajnos ez nagyon igaz sokunkra. Ha nehézség támad vagy kicsit szenvedni kell az eredményért, akkor hajlamosak vagyunk feladni. Az okosabbak azonban, akik tudják, hogy az eredmény mindent megér, nem adják fel.

Változni kötelező! Enélkül nem lehet fejlődni és nem érdemes élni, mert a jóra való törekvés tesz minket emberré, egyébként nem különböznénk az állatoktól, akik csupán pár dolgot képesek megtenni:  Fajfenntartás, védekezés, táplálkozás, alvás.

Remélhetőleg mi ennél többre vagyunk hivatottak:) Ugyan is döntést vagyunk képesek hozni, van szabad akaratunk és intelligenciánk, amivel képesek vagyunk eldönteni, hogy melyik utat válasszuk, milyen értékrendet kövessünk. Mi, emberi lelkek szerencsés helyzetben vagyunk és  a lelkünk tisztasága a legfontosabb feladatunk.
Döntsünk felelősség teljesen az életünkről és gondoljunk meg mindent alaposan, mielőtt elhatározzuk magunkat valami felé, mert nem más a tét, mit az életünk. Nem lehet csak úgy, félvállról venni a dolgokat, majd csak lesz valahogy, mert akkor az eredmény sem lehet túl áldásos. 

Ilyen a párválasztás, a gyermekvállalás, az elhivatottságunk valami felé. Sok embert látok, aki nem tudja, hogy mennyire bajban van, mert nincs megfelelő értékrendje és nem érti a lényeget. Nincs igénye és kapacitása rá. Azonban, ha kicsit figyeli az életét és a dolgok alakulását, megnézheti mennyire sikeres és boldog, mennyire alakul az élete megfelelően. Ha nem elégedett, akkor nem árt megnézni, vajon hol rontotta el?!

Ne szégyelljük bevallani magunknak, hogy elrontottuk, mert nem késő soha rendbe hozni valamit.

Sajnos sok ember meggondolatlan és utólag kesereg. Amíg egyedül élünk, csak magunkért vagyunk felelősek, de amikor már gyerekünk is van, akkor már nem lehet fejetlenül, majd csak lesz valahogy módjára élni. Szép dolog a gyerek vállalás, ha azzal a feladattal meg is birkózunk és tudjuk, hogy képesek vagyunk példamutató szülők lenni. 

 Én mindig meg szoktam nézni, hogy valaki hogyan bánik a szüleivel. Azért, mert később bizony ő is azt fogja visszakapni, amit ő is ad.
Egy gyerek nagy gondosságot igényel. Egy gyereket nevelni kell és nevelni csak olyan ember képes, aki maga is jól nevelt. Talán a szüleinktől nem kaptunk meg mindent ennek érdekében, de akkor magunkat is nevelhetjük jó modorra, figyelmességre, empátiára, toleranciára, kedvességre. Manapság sok szülő vállal több gyereket is akár, pedig azt látom, hogy nagyon nehezen tudja a feladatát ellátni. Türelmetlen vagy épp majom szeretettel veszi körül a gyereket, aki nem érti, hogy most hogyan is kell helyesen viselkednie. Mérlegelni kell azt is, hogy a körülmények megfelelőek-e? Ideális-e egy családnak a harmonikus élethez az otthonunk?

A példamutató élet azonban a körülményektől is fontosabb. A viselkedés, amit látnak tőlünk egyértelműen minta lesz és követni fogják. (egy ideig legalábbis), aztán a gyerek is el fogja tudni dönteni, hogy mi a helyes, hiszen önálló kis emberke.

- Anya mást mond, mint amit tesz. Anya tiszteletet vár el tőlem, pedig ő sem beszél tisztelettel az anyukájával vagy az apukájával. A gyerekek nagyon érzékenyek és intelligensek, azonnal leveszik, hogy hol van a gyenge pontunk és ki is használják azt. Épp ezért azt gondolom, hogy érdemes felkészülni mindenre alaposan, ahogyan a szülői feladatokra is, mert nagyot lehet csalódni magunkban és ez nem hiányzik.
Egy egészséges társadalomban a nagyszülőknek hitelük és szavuk van. Ők  azok, akikre érdemes figyelni, hiszen jobban tudnak mindent, bölcsek. Egyszer belőlünk is nagyszülők lehetnek, épp ezért  a tudást és bölcsességet most kell alapozni és folyamatosan építgetni, hogy ne legyünk félre lökhetőek és szánalmas öregként kezeltek.

Véleményem szerint szerencsések vagyunk mi emberek, még akkor is, ha nem túl jó ez a bolygó, de mégis itt élünk és próbáljunk meg intelligens lények lenni. Akarjunk fejlődni és maradandót alkotni, értelmes és lelkesítő dolgokat teremteni, adni a gyerekeknek a legjobb tudásunk szerint és a  lelkünket tisztítani rendszeresen, minden káros dologtól.
Soha sem lehetünk elégedettek magunkkal, biztosak lehetünk, hogy nem vagyunk tökéletesek , de legyünk jók és még jobbak. 

A kedvesség és a figyelmesség mindig kifizetődő  tulajdonság lesz, bármilyen korban is élünk!


2011. szeptember 22., csütörtök

Hűség


Nem az a kérdés, hogy szeretni fogom-e a páromat évek múlva, hanem az, hogy akarom-e szeretni?

Azt gondolom, hogy a hűség döntés kérdése!

A hűség számomra egyenlő a tisztességességgel. Bármilyen szokatlan is esetleg a mai világban, de sokkal izgalmasabb dolog, mint megcsalni a párunkat. 
Persze tudom, hogy a férfiak szeretik a kalandokat, a soha ki nem derülő "izgalmas flörtöket", de azt is tudom, hogy ez csupán döntés és önuralom kérdése. Ha két ember szereti egymást, egyszerűen fel sem merülhet egy harmadik személy felbukkanása. Ez természetesen a nőkre is igaz.
Kevés erényes nőt látni manapság, de azért akad és érdemes tanulni tőlük.

Egy erényes nő még a flört gondolatáig sem jut el, ha párkapcsolatban él. Tetszeni a szeretett férfinak, odaadónak lenni felé, természetes egy nő számára. Más férfi nem számít, észre sem veszed, mert a  harmónia, amiben élsz a pároddal megbonthatatlan. A flört megszűnik létezni, még a halvány árnyéka sincs a gondolatnak, tettnek meg pláne.

Egy erényes nő soha nem hozná a párját méltatlan helyzetbe és természetesen magát sem. Még akkor sem, ha épp problémák vannak közöttük.

Mert olykor természetesen lehetnek gondok,feszültségek. Talán egyeseknél egy kicsit tovább tart. Nem találják a megoldást a problémára, a nehézségek csak nőnek. Azonban ez nem ok arra,  hogy megcsaljuk párunkat vagy más ember vállán sírjuk ki bánatunkat. 

Hazudni a nap minden percében, alakoskodni sunyin, számomra elfogadhatatlan. Ezek a hűtlenségek soha nem történnek meg csak úgy. Olyan nincs, hogy az ember csak sodródik az árral és nem tudatos a döntéseiben. Majd amikor esetleg baj van, akkor érzi milyen buta is volt.


Amíg társ nélkül élsz és hajt a szenvedély megtehetsz sok mindent, hiszen nincs párod, de ha választasz magadnak egy társat és összekötöd vele az életedet, akkor az már komoly döntés.

Nem árt, ha megfontoljuk minden egyes lépésünket.  Mérlegelni kell. Nem jó eljátszani a tisztességünket és tartásunkat. Bár sokan azt hiszik ezen is túl lehet lépni, maradandó sérüléseket okoz. Nem is beszélve a karmáról :)

Amikor gondok vannak és úgy érezzünk nehéz most a párunkkal, akkor a megoldáson dolgozzunk, mert megéri küzdeni és rendbe hozni egy egyébként szeretet teljes kapcsolatot. Nem érdemes a szőnyeg alá söpörni a problémát, mert az csak elodázza, de nem megoldás.

Én úgy gondolom, hogy ha a jó tulajdonságaira koncentrálunk és szeretettel nézünk még a hibáira ill. tévedéseire is, akkor könnyen meg lehet bocsátani. Hiszen olyan sok mindenen átmentetek már! Ez is csak egy teszt amit érdemes legyőzni és megoldani.

Ebben az életben adódhatnak olyan problémák ill. helyzetek, amikkel nem számoltunk és megbontja a két ember közötti harmóniát.
Mégis azt hiszem, nem szabad könnyen feladni. Ha figyelünk a másik igényeire és ismerjük a gondjait, akkor tudunk neki segíteni és adott esetben mi is könnyebben elfogadjuk a segítséget.
Én sem tudom még, hogy milyen a szerelmemmel 40-50 évig élni :), de remélem, hogy olyan stabilak az alapok, amit nem boríthat meg semmi.

Érdemes energiát fektetni a kapcsolat minden egyes fázisába. Egyetlen perc sem veszhet el úgy, hogy nem teszünk valamit érte, magunkért, másokért!




2011. szeptember 21., szerda

Hibázni szabad

El kell fogadnunk, hogy ezen a földön senki és semmi nem tökéletes! Épp ezért nem szabad annyira szigorúnak lennünk magunkhoz és másokhoz sem.
 
Amikor gyerekek voltunk fontos volt, hogy a szüleink éreztessék velünk, hogy hibázni szabad. Akkor is szeretnek, ha nem vagyunk olyan jók, amikor  nem csak ötöst hozunk haza.  Erre emlékeznünk kell felnőtt korunkban is, mert a tökéletességre való törekvés, az igyekezet görcsössé tehet bennünket.

Nem szabad folyton a hibákat keresnünk sem magunkban sem másokban. Szükséges az önkritika és másokat is tisztán kell látni. Azonban a folytonos kritizálás és hiba keresés, megkeseríti az életed. 

Tulajdonképpen, aki másokat kritizál, az magával sem elégedett. A hibák lehetnek szórakoztatóak is olykor, szeretni valóak.

Én is elég kritikus voltam, de azzal nyugtattam magam, hogy önmagamat is górcső alá veszem rendesen. Sokszor talán túl szigorúan is. Persze fontos önmagunk hibáinak az ismerete, de vigyázzunk, hogy ne ostorozzuk magunkat, és persze másokat sem.

Mindannyiunknak megvan a maga karmája és képessége, nem szerencsés ítélkezni. Nehéz egy nőnek megállni, hogy ne kritizáljon és ne köszörülje a nyelvét másokon, de célszerű kontrolláltnak lenni. Az elfogadás és a szelíd törődés mindig nagyon hatásos.

A férfiak sem szeretik, ha elégedetlenkedsz és kritizálod őket. El kell mondani, hogy mit szeretnénk, de nem a hibát kell kiemelni, hanem a kérésre kell fókuszálni.- Tudom, hogy te is fáradt vagy, de megtennéd, hogy most te mosogatsz el? Nagyon kimerült vagyok.



Ha megtanulunk kérni, akkor kapni is fogunk.
Sokkal szívesebben teljesítik a kérést a férfiak, legyen az bármi, ha nem érzik az elvárást és az elégedetlenséget mögötte.

Talán fel sem tűnt neki mennyire nehéz neked mindenhol teljesíteni. Szólj neki, kérd a segítségét! A férfiak sokszor azt hiszik, ha nem kérsz az azért van, mert elégedett vagy. Pedig mi nők elvárjuk, hogy vegye észre magától mire van szükségem. Jó lenne! Van is ilyen férfi, de nem mindenkinek adatik meg,hogy ilyen társ legyen mellette. Ezért tanítsuk meg erre őket. 

Ha szükségük van valamire ők kérnek, ezért azt gondolják mi is ilyenek vagyunk. Mond el neki és szólj, ha hiányérzeted van, de lényeges a módja.

Nem kell adnod vég nélkül, azt gondolva, majd csak észre veszi magát és ő is ad. Ne gyűjtögesd magadban a sérelmeket, hanem kérj szépen és meg is fogod kapni. 

Azért vagy együtt a pároddal, mert szereted és megfelel neked. Azonban nem tökéletes, ahogy te sem vagy az, ezt soha se feledd! 




2011. szeptember 20., kedd

"A pénz gyakaran túl drága"


Sokszor hallottam már az emberektől, hogy ha lenne pénzem, milyen boldog is lennék! Ha lefogynék, milyen boldog lennék. Ha a párom megváltozna, milyen boldog lennék....sorolhatnám a példákat tovább,de a lényeg: Magunkban kell a boldogságot keresni nem külső tényezőkben!

Ha elhisszük, hogy nem a mások megítélése a fontos, hanem önmagunké, akkor jó úton járunk.  Önmagunkat meg kell tanulni szeretni és elfogadni, de változtatni a negatív tulajdonságainkon. Nem hihetjük azt, hogy ha sok pénzünk lenne, jobban szeretnek majd az emberek vagy nagyobb tisztelet fog övezni. A jellemed vagy te, nem pedig az anyagi sikereid. Szeresd magad akkor is, ha úgy tűnik még nem tudtál felmutatni semmi "lényegeset" ugyanis a lényeg nem kívül van, hanem belül.
Sajnos láttam már nagy bukásokat és mikor elfogyott a pénz, maradt a teljes lelki összeomlás. -Csak legyen 80 millióm, akkor stabil leszek és boldog. - Lett sok milliója és még görcsösebb lett. Mi lesz, ha elveszíti? És elbukta egy rossz döntés miatt. Nincs biztonság csak erős hit magunkban és belső stabilitás. Ha a ruha és az autó, a lakás és a tárgyak határoznak meg és ezek szerint értékeled magad, akkor sajnos el vagy veszve.

  Ahogy azok az emberek is, aki érdek kapcsolatokat kötnek, eladva a lelküket a pénz miatt.  Egyre több férfit és nőt látni, akik nagyon boldogtalanok, mert nem a szeretet és a szív viszi őket,hanem az anyagi javak.
El kell hinnünk, hogy nem éri meg, túl nagy ára van!

Ahhoz, hogy boldognak mondhassuk magunkat elég, ha megismerjük a személyes siker élményét. Nem számít mit várnak el tőled mások, az a lényeg, hogy  belső harmóniában legyél magaddal. Nekem, amikor 5 forint volt a zsebemben, akkor is azt hitték, hogy biztos gazdag vagyok. Ez csupán azért lehetett, mert önmagamban is tudtam elégedett lenni. Lehet, hogy vannak anyagi nehézségek, de a belső béke és derű nem borulhat emiatt meg. A gondokat, problémákat meg kell oldani, az igényeidet ki kell elégíteni. Dolgozz rajta, de ne dőlj el mert most épp nem megy olyan jól. 

Mindig jól megy! Mindig jó! Ha Krisna tanítani akar valamit, azt szeretni kell nem pedig ágálni ellene. Hogy egy ember mennyire van biztonságban az soha sem a körülményei határozzák meg, hanem a hozzáállása és hite. Félelemben élni és félelem által vezéreltnek lenni, rabság. Rabnak lenni pedig nagyon rossz, szóval szabadítsd fel magad!

Én nagyon sok gazdag embert ismerek, akik egyáltalán nem boldogok. Halljuk,látjuk mindenhol a sztárok életét is. Mennyi a pénzük, mégis drogosok vagy depressziósak. Miért? Hiszen annyi a pénze, hogy sose fogy el!
Azért, mert a boldogságunkat mi okozzuk magunknak! Nem akkor vagyunk boldogok, ha kapunk valamit, hanem csak úgy! :)

Rájöttem, hogy akkor vagyok boldog, ha a jelenben élek és megélem a pillanat adta lehetőségeket, apró élményeket. Hagyom, hogy hassanak rám a kellemes és szép dolgok. A múltban ténferegni és keseregni értelmetlen. Dolgozd fel, rágd át rajta magad aztán felejtsd el! Álmodozni is jó, de ne csak arra koncentráljunk, hanem a MOST-ra.
Örülni apróságoknak is lehet, nem kell mindig nagy dolgokban gondolkodni. Az öröm hiánya szüli a boldogtalanságot.

Örülni bárminek lehet! Persze az előre haladás, a fejlődés szükséges, de az igazi boldogság az, ha elérted és tudsz neki örülni.

Akkor vagyunk vonzóak és sugárzóak, ha boldognak látszunk. A boldogság pedig belülről fakad, nem függ anyagi dolgokon. 

Először mosolyogj befelé aztán görbüljön a szád felfelé! :)



2011. szeptember 19., hétfő

Vita

 
Amire érdemes figyelni!

Egy együtt élés első fázisa tartogat meglepetéseket mindkét fél számára. Ebben a helyzetben már nem könnyű minden pillanatban a legjobb oldalunkat mutatni, de törekedni kell rá :) A férfiak nem foglalkoznak annyit a párkapcsolat tanulmányozásával, mint mi nők, ezért nekünk kell ismerni a fortélyokat és őket is tanítani. Ehhez azonban illik sok apró részletre figyelni.

Általában a nők lelki, érzelmi síkra terelik a probléma feldolgozását, a férfiak viszont a megoldásra koncentrálnak. Egy heves vita kellős közepén sokszor elveszítheti az ember a fejét. A férfiak olykor gorombák és ha veszélyt látnak vagy hirtelen és váratlan gondot, akkor ijedtükben esetleg bántóan viselkednek. A nők ilyenkor nem a mondanivalóra figyelnek,hanem a hangulatra.
Érdemes várni pár percig vagy akár több óráig, mert a vita elhatalmasodhat. Természetesen el kell mondani a neheztelésünket, de nem szabad benne rekedni a problémában. A férfit is meg kell hallgatni és elfogadni a probléma megoldó tanácsát.
Mindkét fél a saját természete szerint reagál és igazodni kell egymáshoz. Nem árt visszavonulni egy kicsit a parázs vita hevében, mert nem érdemes bántó szavakkal tetézni a bajt.

Ami a legfontosabb , hogy törekednünk kell a harmónia visszaállítására. Ami csak úgy lehetséges, ha megbocsátunk, de elmondjuk az érzéseinket és a másikat is meghallgatjuk. És akkor jöhet az ölelkezés! :)

Azonban akármennyire is nagy az összhang és őszinteség nem lehet mindig mindent kimondani. Fontos, hogy megnyíljunk egymás előtt, de nem szabad tekintet nélkül mindent a másikra zúdítani. Az őszinteséggel is érzékenyen kell bánni, szépen csomagolni és úgy tálalni, hogy az emészthető legyen. Sokszor az emberek kíméletesebbek egy idegennel, mint a párjukkal. Ez helytelen!
Ahogy telik az idő nyilván egyre jobban ismeritek egymást és jobban tudjátok, mik azok a pontok, amik érzékenyek és figyeltek rá. Idővel olyan harmónia alakulhat ki, ami megdönthetetlen, mert a figyelem és önkontroll segít.

Arra az emberre kell a legjobban figyelni, aki mellettünk van, a társunkra. Szóval mi nők jobb, ha vigyázunk a nyelvünkre és leállítjuk a megfelelő pillanatban. :)







2011. szeptember 18., vasárnap

Mire vágyik egy férfi?

 
" A nő boldogsága és megbecsülése olyan tükör, mely ragyogó képet fest a férfiról"

Egy férfinak az a legfontosabb egy párkapcsolatban, hogy boldognak lássa a párját. Éreztessék vele és biztosan tudja, hogy elégedettek vele , mert ez azt jelenti számára, hogy szeretik.
A teljes elfogadást törődéssel fogja meghálálni. Ez biztos, még akkor is, ha még nem volt dolgod ilyen férfival.

Az igazság az, hogy sokszor hasonló típust vonzunk be és nehezen tudunk kitörni a karma fogságából. Kell hozzá erő és hit, na meg önkontroll és akkor garantált a siker.
Sajnos mi nők sokszor ott rontjuk el, hogy már a kapcsolat elején sokat adunk! Többet adunk egy férfinak, mint azt ő megérdemli vagy igényelné. Vannak olyan barátnőim, akik csupa szív emberek és észre sem veszik, hogy milyen sokat adnak, mennyi energiát tesznek bele a kapcsolatba és szinte alig kapnak valamit. 

Le kell állni és nem szabad folytatni! Várni, hogy mit ad a másik, inspirálni őt a szeretetre türelemmel. Ha nem kapod meg, amit szeretnél, akkor mond el neki az elvárásaidat. Világosan,érthetően és akkor tudni fogja, mert talán nincs tisztában azzal, hogy mit kell tennie. Ha azonban ennek ellenére sem történik változás, akkor állj odébb. Nem érdemes olyan emberre pazarolni az időd, akinek nem te vagy a legfontosabb. Rá fogsz lelni arra az emberre, aki attól boldog, hogy téged mosolyogni lát. 
 
A mai világban, amikor mindenki sokat dolgozik és kimerült, nehéz figyelni a másikra. Sok a stressz,kimerült vagy és nyúzott. A párod is hajszolt, te is. Tudom, hogy megerőltető, de ilyenkor is figyelmesnek és szeretetteljesnek kell lenni. Éreztetni, hogy ha együtt vagytok minden baj és fáradtság elszáll, mert erőt ad a jelenléte.

Nagyon lényeges az ölelés és a figyelem, amivel érezteted, hogy hálás vagy neki, mert olyan sokat tesz érted és a családért. Ha egy férfi érzi a bizalmat és a teljes elfogadást, akkor szárnyakat kap és a csillagokat is lehozza neked. Cserébe a támaszod akar lenni. Egy pár élete attól teljes, hogy egymásra figyelnek, ismerik a másikat és el is fogadják azt. 

Könnyű egy tökéletes embert szeretni :), de a szeretet akkor mutatja meg magát igazán, ha a hibákat is jól tudjuk kezelni és elfogadni. Ha bármilyen probléma adódik egy kapcsolatban, érdemes magunkba nézni: vajon mi mit tettünk azért, hogy idáig fajultak a dolgok. Mi a mi hibánk és min kell nekünk is változtatnunk?!

Sokszor a régi, fel nem dolgozott sérelmeink miatt vagyunk gyanakvóak vagy türelmetlenek. Az öngyógyítás tudományát érdemes elsajátítani, mert más nem fogja helyettünk. Egészséges lélekkel érdemes egy kapcsolatot elkezdeni és olyat párt választani, aki szintén lelkileg stabil.

Ha megtanulsz bánni a nőiességeddel, akkor egy kellően férfias párod lesz, aki mellett garantált a boldogság!




2011. szeptember 17., szombat

Krízis a kapcsolatban

Mikor érdemes rendbe hozni és mikor kell elengedni egy párkapcsolatot?

Azt gondolom, hogy sokféle krízis van, családonként, páronként különböző. Milyen horderejű  és mennyire vagy érzékeny rá az habitustól függ.  Ha beszélgettek és nem titkolóztok egymás előtt, akkor nem lehetnek nagy bajok. Azonban nem mindenki tud megnyílni könnyen és főleg szólni, ha valami nem tetszik neki, pedig sok bajtól kímélné meg magát.

Azt gondolom ezt is tanulni kell annak, akinek ez nehézség. Beszélj arról, ami nyugtalanít, ami nem tetszik, hogy megismerje az igényeidet. Nagyon lényeges az őszinte beszélgetés! 

A kínosnak tűnő témákat nem érdemes elkerülni, mert sok kis apróság és a felgyülemlett sérelem okozza a problémát. Elképzelhető hogy mosoly szünet lesz egy pár napig, de nem lehetnek tabu témák, mert annak súlyos következményei lesznek.

Ha bánt valami és elégedetlen vagy, mert elfelejtett egy fontos eseményt vagy nem várt módon kezelt egy számodra fontos helyzetet, akkor szólj. Szépen, szelíden, de szólj! Akkor van változás és eredmény, ha a másik fél tud arról, ami bánt és te is érzékeny vagy az ő sérüléseire.
 
Így tudod megelőzni a bajt! Ha azonban ennek ellenére mégis megingott a kapcsolatotok, akkor azt gondolom mindig azon kell dolgozni, hogy megjavítsuk. A törekvés arra, hogy rendbe hozzuk nem hiába való, hiszen mindenki hibázhat. Persze, hogy mi fér bele és kinek mekkora a tűrőképessége az változó. 


Sokszor hallottam már, hogy nem jó vele a szex és ezért másra vágyott valamelyik fél, pedig szereti, de ...
Az elején jó volt? Elromlott? Vagy akkor nem voltál őszinte? Mert egyszer a ravaszság benyújtja a számlát és akkor ott állsz és nem érted.
Nem szabad illúziókban ringatni magunkat, hogy majd jobb lesz, majd csak lesz valahogy, biztos megváltozik értem...
 
Ha valakinek a munkája a legfontosabb és nem kapsz elég figyelmet, az később nagy gondot jelenthet.
Ha flörtöl nyíltan melletted, nem lehet szemet hunynod, mert az nem a megfelelő bánásmód.
Ahogyan az sem, ha egy férfi durván és gorombán viselkedik veled mások előtt és ha ketten vagytok még rosszabb a helyzet. Hidd el, hogy sokat érsz és ehhez mérten legyenek meg a mércéid, ami alá nem célszerű menned, mert akkor boldogtalan leszel.

A cél pedig a BOLDOGOSKODÁS!

Én a magam részéről nem hiszem, hogy könnyen túllépnék egy hűtlenségen vagy az erőszakon. Ezt én árulásnak venném és nehéz lenne a bizalmat újra építeni, nem lehetetlen, de nagyon nehéz. Épp ezért mindenkinek a legérzékenyebb pontját kell megerősíteni. Én azt gondolom, ha figyelünk a párunkra és az igényeire, akkor azt meg tudjuk neki adni. Igyekezni kell legalábbis, törekedni a teljességre!

Sok nő áll sorba és mind akar egy társat magának. Sokszor épp a foglaltak az érdekesek, hiszen, ha neked kellett, jó lenne nekem is. Ne hagyd, hogy elcsábítsák tőled!
Épp ezért nem  árt, ha mindig vonzó vagy és angyali természetű :), mert a sárkányokat hamar megunják a férfiak és máshol keresik a boldogságot.  Ha vékonyan ismert meg, nem célszerű meghíznod, csak mert már úgy érzed célba értél :) -nehéz, mert a közös vacsik nagyon jók.

Érdemes számolni a kalóriát és ráállni a mérlegre olykor, hidd el megéri. Ahogy a romantika is és az apró figyelmességek is az elején természetesek, de mi van később? Ez is fájó pontjai lehetnek egy kapcsolatnak. Mert nem tűnhetnek el ezek sem, hiszen állandó törődést igényel a kapcsolat. Nem célszerű belefásulni a hétköznapokba, mert akkor elégedetlenség és türelmetlenség lesz az eredmény. 
 
Légy kedves és odaadó, de ne adj túl sokat. Ha már látod, hogy nem kapod meg azt,amire te vágysz, ha többet adsz, mint kapsz állj le!

Ami időnként csengjen a füledbe: nem vagy szeretetkoldus!

Az életben sokféle ember van és sokféle probléma léphet elő, nincs univerzális szabály. Egy biztos: ha nyíltan vállalod az érzéseidet és az igényeidet, tele vagy szeretettel és odaadással, valamint tanultál az elkövetett hibáidból, akkor nagy baj nem lehet.

Csodálatos közös élet vár rád, amit megélni nagyon jó!
 


2011. szeptember 16., péntek

A türelem és a megbocsátás megtanulása

 
Lássuk be, hogy szinte minden nőnek egy dolog körül kattog az agya, az pedig a párkapcsolat. Mikor, mikor már??:) mikor lesz egy pasi, aki elvesz feleségül, aki a tenyerén hordoz?! Hát igen, ezen függünk mi nők és ha nem teljesül gyerekkori álmunk, miszerint királylányok leszünk a mi királyfink mellett, akkor hisztissé vagy a rosszabbik eset kapcsolatfüggővé válunk.
Van megoldás és van remény, hogy elérd a vágyott férfit! 

Az első lépés, hogy türelemre intsd  magad, még akkor is, ha úgy érzed kihullik a hajad a sok várakozásban. ( Isteni parókák vannak :))

Sajnos csak keveseknek adatott meg, hogy olyan mintát kapjanak a szüleiktől, amit illene. Nekem sem. Nem volt minta, nem kaptam segítséget a szüleimtől, hogy mire kell figyelni és milyen egy nő is igazán. Ugyanis, ha tudod milyen egy nő, egy igazi nő, akkor tudod, milyen egy igazi férfi is. Olyan, akit érdemes beengedni a szívedbe.
Az első lépés tehát magunkon való változtatás. Sajnos nem hiszem, hogy van olyan nő, aki elégedett magával.
És most nem  a külsőre gondolok, mert arra több figyelmet is fordítunk sokszor, mint kéne.
A lélek! Lelkünk tisztasága, gondozása és jobbá tétele. El kell hinned, hogy nem vagy szerencsétlen csak mert nincs épp férfi melletted, nem vagy számkivetett és nem felejtett el Isten! Egyszerűen nem vagy még rá felkészülve.

Ugye volt már pár férfi az életedben? Ugye sokszor hasonlót vonzottál be? Amit bevonzol, az vagy épp! Az bizony! Nehéz elhinni, de igaz. Azzal van még feladatod . Muszáj magunkba néznünk és tudni, hogy hol tartunk épp. Nem kaphatunk egy tökéletes férfit, ha mi magunk is még tökéletlenek vagyunk. És hát sok idő kell, amíg tökéletesek leszünk, de a törekvés szép feladat. Amíg magaddal nem léptél harmóniába, addig nem tudsz egy férfivel sem harmonikus párkapcsolatot folytatni.

Szóval az első tanácsom, hogy bocsáss meg a szüleidnek! Apádnak, aki nem megfelelően szerette anyádat vagy elhagyott titeket. Anyádnak, aki nem volt elég erényes vagy túl erényes volt. A szigorért és a túlzott engedékenységért. Bocsáss meg nekik, mert ők sem tudták, hogy kell jól csinálni. Nehéz ez, nekem is sok időbe telt, ahogy az is, hogy túllépjek az apámhoz hasonló férfiakon. Nekem jobb kellett! (Bocs apa)

Ehhez kell a legtöbb idő és türelem, de megéri! Mert nem kell hibáztatnod senkit, magad megoldod ezt a feladatot. Szép kaland lesz meglátod! Kaland a lelkünket megismerni és szépítgetni, mert tudod, hogy egyszer majd valaki ezt nagyon is fogja értékelni.




2011. szeptember 15., csütörtök

A jó társ

Csodálatos élmény az alkalmazkodás valakihez, akit szeretsz, mert nagyon nagy az eredmény! Jó magam saját tapasztalat, másokat hallgatva és persze a könyvek segítségével tettem szert az alkalmazkodás művészetére, mert ha jól csinálod ez bizony az :)


Szerintem az egyik legfontosabb alapszabály, hogy bízz benne. Ha bízol, akkor nem fogod folyton megkérdezni tőle: -Biztosan jó felé megyünk? Ez az az út, nem arra? - Szerintem csináld így vagy úgy, az jobb hidd el,én jobban tudom!...

Ezt még a legkedvesebb férfi sem szereti, lehet, hogy tűri,de nem szereti! A karakán pedig, aki szintén tudja a szabályokat és ismeri magát ill. a női nemet, kikéri magának. -Miért vagy velem, ha nem tartasz annyira megfelelőnek, hogy ezt meg tudom oldani?!

Nem kell okoskodni feleslegesen, ha kérdez csak akkor illik segíteni és még ha hibázik is, nem kell ezt kisarkítani. A férfiak hiúak és sértőnek érzik, ha bizalomvesztést éreznek. Neked meg nem is az a dolgod, hogy vezess, irányíts hanem,hogy kövess. (követni viszont csak jót érdemes!) Nem is olyan rossz dolog -miután már nem neked kell mindent a kezedben tartanod - hátra dőlni és támaszkodni a szeretett emberre :)
A másik, hogy ne akard minden áron megváltoztatni! Hiába látod a hibáit, hidd el, ha elfogadod és szereted őt, akkor sokkal hamarabb belátja, hogy mi a hibája. Nem az a dolgod, hogy felhívd rá a figyelmét hanem, hogy elfogadd türelemmel. ( ezt az elején tudnod kell,hogy mik azok,amik nagyon zavarnak és nem tudod tolerálni) 

Ha értékeled az apróságokat is, a legapróbbat akkor sokkal szívesebben fog még többet adni. Igyekezni fog mindig boldoggá tenni, mert látja mennyire örülsz és értékeled azt. 


Na és persze a kérés! Ha kérsz számolnod  kell a nemleges válasszal is és elfogadni azt. Itt is a türelem a lényeg és a szelíd kérés. -Megtennéd? Örömet szereznél vele. Ha nincs kedved nem baj, majd megcsinálom, de nagy segítség lenne...Olyan sok módja van annak, hogy közöljünk valamit, amit szeretnénk elérni, amire vágyunk, érdemes figyelni a szavakra. A férfiak nem szeretik a követelőzést és az erőszakos megnyilvánulásokat, ha elvársz dolgokat az inkább nyomasztó, mint késztető. 

 Hogy, hogyan csomagolsz valamit az nagyon lényeges! Nem csak egy ajándéknál,de a kommunikációban is! A pároddal illik a legszebben viselkedni, hiszen vele osztod meg az életedet, otthonod, ágyad!

Ezért a hangulat, amivel körül veszed nagyon lényeges és mivel szereted, nem is nehéz feladat, főleg ha látod,hogy mennyire hálás érte.

Ahogy azért is, ha főzöl neki! Ez is olyan pont, ami nem elhanyagolható, mert ha sok dicséretet szeretnél begyűjteni és a mennyekbe repülni , akkor tanulj meg főzni! Cserébe te is megkapod a gondoskodást, figyelmet és a meleg otthon hangulatát.


Annak ellenére azonban, hogy minden csodálatos és harmonikus  a férfiak olykor szeretnek elvonulni és ezt meg is teszik! Amelyik nem,az később nagyon frusztrált lesz és rád fog haragudni érte. Nem szabad éreztetni vele, hogy bünteted vagy haragszol csak mert nem akar minden percben veled foglalkozni.  Nekik több levegőre van szükségük, térre és magányra is olykor. 
Ilyenkor kell barátnőkkel csacsogni, olvasni, sütni valamit :) vagy bármit,de ne legyél a nyakán, mert akkor besokall! 
Egy pici távolság még nem a szeretet enyhülését jelenti, sőt néha pont jót tesz. Hálás lesz, hogy hagyod őt és nem lógsz a nyakán folyton. Érezze, hogy megteheti lelkiismeret furdalás nélkül és szívesebben fog visszatérni a "barlangjából" hozzád. 
Ez a gumikötél effektus elég jellemző és ezen sokan elbuknak, mert nem tudják mire vélni és sajnos mi nők könnyen - tévesen - magunkra vesszük. -Biztosan nem szeret már! Valamit csináltam, amiért nem akar velem lenni?...és ehhez hasonlókat sírunk el a barátnőinknek. Pedig semmi baj nincs, sőt minden a legnagyobb rendben, egyszerűen térre és elvonulásra van szüksége.
Hagyjuk őt!

A másik sarkalatos pont: KARRIER! Tapasztalataim szerint akkor van a legnagyobb nehézség, ha felcserélődnek a szerepek. Egy nőnek nem kell feltétlenül karriert építenie, mert azt a családdal összeegyeztetni elég nehéz és keveseknek sikerül. Mindent akarni és mindent jól csinálni nem lehet!


Lehet, hogy a kapcsolat elején szerény voltál és ő segített neked mindenben, menedéket adott, biztosította a háttért,majd te egyszer csak belecsöppensz egy olyan világba a barátaid  vagy a munkád által,ami több ambíciót ad és többre vágysz. Nagyobb lakás,autó,pénz pénz pénz...még még még... És a párod egyszer csak lemarad és nem tud követni is adni vagy nem is akar,mert más a prioritása.


Vigyázni kell, mert könnyen el lehet csúszni. Egy nőnek nem illik a párja fejére nőni és beledöngölni a földbe, mert akkor nem lesz senki boldog. Épp ezért kell az elején tisztázni a vágyakat és célokat, hogy később ne legyen baj. Az elején gyereket akartál,de most mégsem,inkább karrierre vágysz. Ez nem korrekt!
Azt gondolom, hogy ha mindkét fél őszinte magához és a másikhoz, ha megtanulja kezelni a másik nem alapvető igényét és természetét, nem lehet baj! Sőt akkor egy nagyon szép kapcsolatban fogsz élni és nem egy félre sikerültben! :)