2013. június 17., hétfő

Érted



Sokan vagyunk úgy, hogy jók a szándékaink és a jó indulat vezérel minket, mégis balul sülnek el a dolgok. Hogyan lehet ez? Miért ért félre a párom és hogyan lehet, hogy nem érti, amit mondok? Miért nem érez rám?

Bármilyen különös is, de nem beszélünk minden esetben egy nyelvet a másik nemmel. Bizony mindannyian magunkból indulunk ki és nem vesszük észre mekkora különbségek vannak a kommunikáció értelmezésében. Ez az, amit jó megtanulnunk először, hogy ne legyen annyi félreértés.

Az szoktam mondani, hogy ha teljesen át akarjuk formálni a párunkat vagy mindig csak azt hisszük, hogy a mi nyelvezetünk a helyes, akkor éljünk egyedül. Ugyanis vagy megtanuljuk a másik fél jellemzőit és annak kezelését vagy baj lesz.

Egy férfi nem árt, ha megérti, hogy mi nők semmilyen túlzást nem érzékelünk, ha udvarlásról van szó vagy az érzelmek kifejezéséről. A társunk bármennyiszer is elmondja, hogy szeret minket, sosem fogjuk azt megunni, hiszen ő álmaink férfija. Épp ezért nincs annál nagyobb öröm, mint tőle gondoskodást és figyelmet kapni.



Szeretjük érezni, hogy különlegesek vagyunk és jó érzés, ha érezzük figyelnek ránk, meghallgatnak minket és érzékenyek az érzéseinkre, természetünkre. A figyelem az, amit egy nő nagyon szeret és ha ezt nem kapjuk meg, akkor elszomorodunk.

A férfinak viszont legfontosabb az elfogadás érzése és az, hogy tudja értékeled, felnézel rá. Hiszel benne, nincsenek kétségeid döntései helyességéről. Bízol benne és elfogadod őt. Ha ezt megkapja és érzi, hogy őszinte vagy, akkor szárnyakat kap és mindent megtesz a boldogságotokért.

Természetesen ezek a főbb alapelvek, de vannak finomságok még és apróságok, amik meghatározzák a kapcsolat hangulatát, milyenségét, mélységét

Azt gondolom csinálni valami - legyen az bármi - csak jól érdemes. Igaz ez a párkapcsolatunkra is. Amennyire tőlünk telik tegyünk meg mindent, hogy boldogság és harmónia költözzön be az otthonunkba.





2013. június 11., kedd

Szeretet magból Szeretet fácska




Egyre több nőtől hallom, hogy azt érzik ki vannak használva a férfiak által. Úgy érzik, hogy nem  eléggé vannak megbecsülve, pedig annyira alkalmazkodóak és türelmesek. Én ettől mindig kicsit szomorú leszek, mert tudom, hogy mi a probléma és azt is, hogyan lehet orvosolni. Azonban ehhez kell némi rátartiság és bátorság is.

A minap beszéltem egy férfivel, aki a párjával gyereket tervez, de esküvőt nem. - Minek? És, ha elválunk? Annyi rossz példa van előttem! Én nem akarok esküvőt!

Itt a probléma. Gyereket talán, együttélést igen, de elkötelezettséget, valódi felelősséget és hitet na meg kitartást azt már nem. A férfiak elsősorban a gondolkodásukat kéne, hogy megváltoztassák először és utána párkapcsolatot létesíteni. Ez ugyanis felelősség, törődés nem csupán az élvezetek kihasználása. 



Ez az Uraim, amit szem előtt kell tartani elsősorban, mert mi nők hiszékenyek vagyunk és azt hisszük, hogy ha valaki szerelmet vall és mellettünk van, az el is kötelezte magát és nem vár jobbra. Nem áltat minket, húzva feleslegesen az időnket.

Itt persze szeretnék kitérni arra is, hogy nekünk nőknek is van felelősségünk ebben. Ha nem mennénk bele minden könnyű szóra és ígéretre egy kapcsolatba, akkor nem lenne kivel mindezt megcsinálni. Körültekintőnek és figyelmesnek kell lenni és ha nem történik meg a várva várt jövőkép kirajzolása és annak valóra váltása, akkor lépni kell, mert mire is várnánk.



Ha a férfiak felelősséget éreznének a nők iránt és a nők felelősséget éreznének a saját sorsuk iránt, akkor nem történne annyi csalódás és szakítás. Ezt is, mint mindent meg lehet tanulni. Az alapelveket ismerni és a tiszta szeretetet gyakorolni kell, ami bőséges hasznot hoz mindannyiunk életében.

Az egyetlen befektetés, ami biztosan megtérül és nincs kockázat az a SZERETET.