2012. február 22., szerda

Az arany középút

 
Mire sikerül rálelnünk az arany középútra, addigra nem kevés sebet és tapasztalatot gyűjtünk be. Hallom innen-onnan, hogy ez milyen unalmas, mennyivel jobb a végleteket megélni és szenvedélyesen, nagy tűzzel égni. Én még kevés olyat láttam, aki nem égett volna meg vagy nem sérül meg alaposan.

Minden, ami túlzott és szélsőséges hordozza magában annak kockázatát, hogy nehéz lesz irányítani a dolgok menetét egy idő után. Vonatkozik ez az elfojtásokra is. Ha nem éled meg a vágyaidat - persze ésszerűen és tudatosan -, akkor ez befelé dolgozik és gyűlik, mindaddig, amíg nem sikerül kiszabadítanod magad. 

Amikor elveszítjük a kontrollt, de még azt hisszük, hogy mi irányítunk az a legveszélyesebb. Néha jó elgondolkodnunk, hogy megéri-e, érdemes-e belemenni olyan vonzó, de alapvetően őrült szenvedélybe, amit nem fogunk tudni kezelni és csak felőröl minket.


Tombolni és levezetni a feszültséget szükséges olykor, de olyan módon, ami nem leépít hanem hozzáad az életedhez. Sokszor egy új dolgot olyan elánnal kezdek el én is, hogy alig kapok levegőt, mert annyira izgalmas és új. Viszont hamar kiégsz, ha nem osztod be az erődet és nem fékezed meg magad időben. A féktelen élmény gyűjtés és tombolás, az élet habzsolása semmiképp sem ad hosszú távú élményt és örömet, mert a szenvedély ellenünk fordul egy idő után és nem hagy irányítani.

Ha mértékkel és a természetünket kordában tartva teszünk meg dolgokat, akkor nem lehet nagy baj. Az elfojtás és a túlzott megélése az élményeknek egyaránt hiba. Olyan sok tehetséges és gyönyörű embert látni, akik nem tudnak leállni és hajtják a szenvedélyt, pedig már érzik hogy ez nem vezet jóra. Kiégnek és nehezen értékelik a nyugodtabb, de annál tartósabb élményeket.

Az élet csupa szépség lehet, ha meglátod benne a valódi értéket.  



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése