2012. október 9., kedd

Nőiesen


Az ideális és a vágyott párkapcsolat nem véletlenül kopogtat be az életedbe. Az, hogy kit kapunk magunk mellé az kizárólag rajtunk múlik. Épp ezért ez a legjobb hír, mert ez azt jelenti, hogy képesek vagyunk magunkat olyan szintre hozni tudatos döntéseinkkel, hogy elégedettség legyen a végeredmény.

Vannak lányok, akiknek ez olyan könnyen megy, szinte csak válogatniuk kell az udvarlók között, de vannak akiknek nagyon nehéz hasonló helyzetbe kerülniük. Min múlik ez és vajon bárki el tudja-e érni, hogy vonzó legyen?

Igen! Tanulható a nőiesség és kell is tanulni, amíg csak lehet, mert ez sem olyan magától értetődő és természetes mindenkinek. Ahhoz, hogy igazi férfi legyen melletted, olyan aki minden szempontból megfelel számodra, ahhoz neked is ideális nővé kell érned. A nőiesség egy adomány némelyek számára, de vannak olyan lányok, akiknek meg kell tanulni, hogy milyen a vonzó viselkedés. A kisugárzás a lelked mélyéből ered, a finomság és az igényesség pedig csiszolható és alakítható.



Én régen azt játszottam, hogy leírtam milyen férfira vágyom. Mindent részletesen és alaposan, igyekezve semmi számomra fontosat kihagyni. Majd mellé írtam, hogy ha találnék ilyet, akkor én megfelelnék-e neki. Mellé írtam az én tulajdonságaimat is. Elégedett lenne-e velem Ő? Meg tudnám-e tartani és vonzó lennék-e számára? A lelkem nyitott-e már vajon egy komoly kapcsolatra, ami felelősség és elkötelezettség is egyben?

Bizony sokszor kellett ezt a listát megírnom és finomítanom, de azt gondolom nagyon megérte. Dolgozni magunkon a legfontosabb és nem is lehet megúszni, még akkor sem, ha annyira nehéz néha beismernünk, hogy vannak bizony bőven hibáink még.

Minden seb és buktató a legnagyobb áldás (utólag könnyebb értékelni), mert közelebb visz önmagukhoz, egyfajta belső utazásra hív és újabb lehetőséget ad jobbá tenni magunkat. Akadályok mindig lesznek, ha egy cél lebeg előttünk. Nem adnak semmit ingyen és néha nehezebb, mint hittük, de van erőnk és hitünk. Van energiánk, hogy végig csináljuk, amit szeretnénk.

Nem számít hány éves vagy és az sem, hogy milyen sok sérülés ért. Ne keseregj, hanem helyette ezt az energiát fordítsd át szeretetté és olyan erővé, ami átlendít a gödör átugrásán és meglátod ott, a túlsó parton milyen sok ajándék vár rád. 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése