2012. október 1., hétfő

A készülődés öröme


Még nincs kapcsolatod? Lehet, hogy egy válás közepén vagy épp, de az is lehet, hogy soha sem volt igazán párkapcsolatod. Előfordulhat, hogy sok férfi mellett megfordultál vagy sok nő oldalán kerested a boldogságot. Szeretnél végre te is magadnak egy harmonikus és nagyon megnyugtató kapcsolatot? Gondolom igen, de hogyan? Mi a leendőm, hogy én is elégedett lehessek életem ezen területével?

Először is mindenképp fel kell dolgozni és le kell zárni a múltat. A sebeket be kell gyógyítani, hogy erősen és egészségesen tudjunk a szeretett fél elé állni és tudjunk olyan odaadó és önzetlen szeretetet adni, amit mi is várunk tőle.


Talán azt hiszed, hogy nincs mit feldolgoznod és lezárnod, hiszen olyan rég nincs már párod? Azonban a gyerekkor és a szüleink mintája is olykor elég fajsúlyos és bizony van mit rendbe tenni ott is. A gátak nagyon sokszor ott keletkeznek és nehéz őket átugrani. Vagy épp egy válás fájdalmas tortúrája sebzett meg és nehéz bíznod újra. Nehéz elfelejtened a kudarcot és túltenni magad a saját hibáidon is.

Bármi is legyen az ok, foglalkoznunk kell vele és nem csupán lázasan keresni, már már hajszolni a vágyott társat, hanem magunkon dolgozni inkább. Hiszen annak van a legnagyobb eredménye és az ajándék is megérkezik, ha Isten azt jónak találja. 


Keresünk és kutatunk folyton és közben nem vesszük észre mennyire nem figyelünk saját magunkra. Finomítani és csiszolgatni jó és szükséges magunkat, mert ahhoz mérten tudunk majd jó döntéseket is hozni. Ha érzed magadban az erőt és a felkészültséget, ha rendbe tudtad tenni a lelket minden fájdalmát és érzed, hogy képes vagy adni és befogadni, akkor megérkezik az a személy is, akiért mindezt végig csináltad.

Akit szerethetsz szíved minden melegével és ölelheted olyan lelkesedéssel, amire mindig vágytál. Aki őszinte lesz hozzád és bizalmába fogad. Megosztja veled minden gondolatát, mert része vagy az életének és mert részese akar lenni a te életednek.





 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése