2012. október 22., hétfő

Bocsánatos bűnök


Sokan kérdezik tőlem: - Hogyan tudnék megbocsátani? Elhagyni nem tudom, talán nem is akarom, de megbocsátani nem tudok.
Igen, nem könnyű és bizony sok álmatlan éjszaka lehet az ára, de mégis azt hiszem nem lehetetlen. 

Mindannyian küszködünk valamilyen hibával, sokszor nem is eggyel. Vannak korlátaink és nehezen lehet azokat átugranunk még akkor is, ha látjuk, hogy másnak az mennyire könnyű. Mindannyian szenvedünk önmagunktól néha, attól, hogy sehogyan sem sikerül elérnünk azt a szintet, amire vágyunk.

Tudjuk, hogy kicsit lusták vagyunk, de erőt venni magunkon...Tudjuk, hogy olykor füllentünk vagy hazudozunk olyan dolgokban is, aminek nincs is tétje, mégis....Azt is tudjuk, hogy hűséget fogadtunk, mégis olyan sok a csábítás és a kíváncsiságom is hajt...

Nem egy cipőben járunk, de mindannyiunknak vannak nehézségei valamivel, amin dolgoznunk kell. Ha hibázik a társunk és nekünk ez nagyon fáj, akkor gondoljuk végig először, hogy vajon mi  mindent megtettünk-e azért, hogy ez ne történjen meg? Biztosan nem vagyunk-e hibásak abban, hogy így elfajultak a dolgok? És ha a válasz igen, akkor nehezebb megbocsátani, mert a társunk visszaélt a jóindulattal, de ha a válaszunk nem, akkor bizony alapos önvizsgálat kell nekünk is.



Követünk el hibákat, olykor bezárjuk a füleinket és a szemünket is homály fedi, ezért kell egy nagyobb és fajsúlyosabb figyelmeztető jel: - Ébresztő! Ez így már nem lesz jó, tenned kell valamit!

Meg tudok bocsátani, mert én is hibázom. Megértem, ha nem tudott minden helyzetben helyesen viselkedni, mert talán és sem tudtam jól megítélni minden pillanatot. Megbocsátok és el is felejtem, mert csak így tudok tovább lépni és boldogságban élni. Legyünk másokkal is olyan elnézőek, mint amennyire önmagunkkal vagyunk. 

Természetesen, hogy hányszor bocsátunk meg és mit, azt nekünk kell eldöntenünk, de se túl szigorúak, se túl elnézőek ne legyünk, mert a középút az, ami a józanság útja.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése