2015. július 23., csütörtök

Hiszel benne?


Ne gondoljuk azt, hogy nem lehet elrontani mindent. Sajnos el lehet. Még azt a kapcsolatot is fenyegeti veszély, ahol egyébként nagyon nagy a kompatibilitás, passzolás. Viszont, ha vigyázunk és tudjuk a főbb gyenge pontokat, akkor elkerülhető a baj.

Egy férfi számára a legfontosabb az ha felnéznek rá. Elismerik és hisznek benne. Mi is lehetne ennél fontosabb, hiszen ha így van, akkor a nő támogatja és követi mert biztonságban érzi magát mellette. Nem kételkedik benne, mert elismeri őt, mint férfit. Ez inspiráló, motiváló, előre vivő. 

Segítsük a férfit azzal, hogy hiszünk benne. Nem bíráljuk és nem kritizáljuk csak akkor, ha arra valóban jó okunk van és azt is csak úgy, hogy érezze a támogatást és a bizalmat. Máskülönben miért is vagyunk vele? Mi dolgunk egy olyan férfi mellet, akit nem támogatunk, kritizálunk és nem tartjuk megfelelőnek arra, hogy kövessük őt? Nekünk kell irányítanunk ebben az esetben, de az meddig lesz megfelelő bárkinek is? Ki lesz abban elégedett?

Egy férfi, akiben hisznek az hálás. Elhiszi, érzi és tapasztalja, hogy szereti a nő és ezért a tenyerén hordja. Kényezteti, meghallgatja, ajándékokkal halmozza el, hagyja hogy kibontakozzon és lelkesíti a mindennapi életben. Színessé teszi a hétköznapokat, megnevetteti és biztonságot nyújt ott, ahol tud.

Mert ez a fontos nekünk nőknek. Azt szeretjük, aki mellett az élet vidám és könnyed, akivel nem a gondok tornyosulnak, hanem mindent képesek vagyunk megoldani, mert tudunk együttműködve haladni a buktatókon keresztül is. Mert nincs lehetetlen és mert elégedettek vagyunk. 

Hiszek benne, magamban és kettőnkben. Hiszek neki és ő is hihet bennem, mert a viták is csak arra jók, hogy fejlődjünk és segítsük egymást. Így van értelme, így lehetsz boldog és tehetsz boldoggá másokat is.

Hidd el, hogy van olyan ember, aki a Te társad akar lenni és ha megérkezik nem enged el soha.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése