Ha hiszünk magunkban, abban hogy tudunk és képesek vagyunk változni, akkor soha sem adjuk fel.
Milyen
sokszor hallom: - Ilyen vagyok, ilyennek születtem és kész. Ezen nem
lehet változtatni.
Igen, születtünk valamilyennek, mert hoztuk az előző
élet tapasztalatait és tévedéseit, hibáinkat és erényeinket, zsenialitásunkat és súlyos hátrányainkat egyaránt, de itt ebben a
pillanatban tudsz fordítani a sorsodon. Különben miért születtünk volna
meg, mi értelme lenne ennek a rövid kis életnek?
Lehet,
hogy most kilátástalan az életed. Elképzelhető, hogy nem szereted
magad, mert sok mindent elrontottál már és eleged van a saját magad
állította csapdákból. Mi a teendő? Merre és hol találjak menedéket és
hogyan fordítsam meg az életemet teljesen, 180 fokos fordulattal? Hogyan higgyek magamban?
Először
is fel kell ismerni a hibáinkat és a tévutat, amin járunk. Tudatosítani
magunkban, hogy ahol tartunk és ami velünk történik - még ha látszólag
nem is tehetsz róla -, arról egyedül mi tehetünk. Persze szokásunk másra
kenni a felelősséget: - Nem tehetek róla, hogy oda születtem
ahova! Már eleve hátránnyal indulok.
Tehetsz
róla, tehetünk róla. Ha olyan szülőket kaptunk, aki az életnek nem épp a
napos oldalát mutatja meg gyerekkorunkban, akkor nekünk az a lecke járt,
hogy ne kövessünk el hasonlót. Valószínűleg hasonlóan bántunk valamelyik
életünkben valakivel és éreznünk kell nekünk is a fájdalmat, hogy többé ne
tegyük meg. Kevés az ártatlan vagy bűntelen ember.
Fontos,
hogy lássuk a hibáinkat még ha az annyira ciki is és tegyünk azért,
hogy változzunk. Mi mást tehetnénk? Boldogtalanok leszünk és azzá
teszünk másokat is magunk körül, ha nem oldjuk fel a terheket a
lelkünkben. Sokszor azt hisszük, hogy mások vagyunk, mint a szüleink. Aztán, ha jobban megnézzük bizony nem sokban térünk el. Ha szerencsés
vagy jó példát láttál, ha nem akkor nehezebb lesz változtatni, de nem
lehetetlen. A jobb sorsodat neked kell megcsinálnod, ahogy a
rosszat is mi teremtjük meg. Ha nehéz helyzetbe tudjuk sodorni
magunkat, akkor miért ne tudnánk jó sorsba is terelgetni az életünket?
A
párkapcsolat nagyon fontos, mert az az ember fog rád hatni, aki
melletted van szorosan. Nagyon fontos, hogy milyen az az ember és kinek
hagyod, hogy befolyást gyakoroljon rád. Talán nem rossz szándékból tesz
veled rosszat csak egyszerűen nem vagytok összevalók és ezért
diszharmónia lesz az eredmény.
Hidd
el és bízz magadban, hogy megtalálod a módját a jellemed és az életed
megváltoztatására. Utólag fogsz rájönni, amikor megtetted a lépéseket és
ajándékként boldog életed lesz, hogy nem is volt nehéz. A félresiklott
életben nehéz lenni, az vesz el sok energiát. Mennyivel könnyebb egyszer
lépni egy nagyot, mint hosszú évtizedekig benne lenni az áldatlan
helyzetben.
Egy
lépés Isten felé 100 lépés feléd! Ha látja, hogy segíted magad, akkor ő
is támogat majd, de ha nem vagy hajlandó tenni csak elvárni, kérni és
követelni Tőle, akkor nem leszel elégedett. Mindig imádkozunk - Jaj
segíts Istenem! Add, hogy ez legyen meg az legyen, jobb legyen... - Te
teszel valamit magadért és esetleg értem? Tudod, hogy mi a jó és a
rossz? - kérdezi Ő.
Én
is sokat követeltem és hisztiztem régen, mert nem akartam elhinni, hogy
a segítség nem kívül van, hanem belül. Nekem kell tennem, helyettem
senki sem teheti meg és senki sem veheti le a vállamról a terheket. Akkor és csakis akkor, amikor ezt felismertem megjöttek hozzá a megfelelő emberek és a
sorsfordító pillanatok, amiket ki kell használni.
Meg
tudod csinálni! Tudsz jobb életet élni és felhagyhatsz a régi és rossz
szokásaiddal csak hinned kell magadban. Erős vagy és céltudatos,
érzékeny és intelligens ember. Olyan, aki emberhez méltó életet tud élni.





Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése