Egy
kapcsolat két emberen múlik, ez nem nagy titok. Az, hogy merre és milyen gyorsan
halad az nagyon fontos, mert könnyen át tudjuk adni magunkat a
szenvedélynek és nem figyelünk eléggé eközben. Pedig figyelni mindig jó,
mert kevesebb utána a bánat. Tudom én, hogy az a sok önkontroll olyan
nehéz, de hát ki vigyázzon rád, ha te magad
nem teszed?
Mindent,
ami fontos és ha nem is fontos annyira azt
figyelmesen és alaposan érdemes végezni. Ilyen az életed is és benne a
párkapcsolatod. Hibáztunk már mindannyian eleget, most már ne tegyük és
határozzuk el, hogy figyelünk magunkra és nem leszünk olyan naiv
butuskák, mint eddig voltunk. Mostantól a kezünkbe vesszük a saját
sorsunk felett az irányítást és nem bénázzuk el megint!
Mik azok a hibák, amiket elkövetünk és olyan fájdalmas eredményt hoznak?
1.
Hallgassunk a megérzéseinkre, mert soha sem csapnak be minket. Isten
mindig súg nekünk csak nem hallgatjuk meg, mert az elménk átveszi az
irányítást. Ha van rossz érzésed és félsz, nem bízol és tudod is, hogy a
fiú híre sem túl jó, akkor futás. Tudom, hogy vonz és nehéz, de akkor
is menni kell, mert később rosszabb lesz. Rossz fiú = rossz élet
2.
Ne sürgessünk semmit és ne nagyon kezdeményezzünk, ha lehetséges. Minek
is tennénk, hiszen kisebb lesz az öröm, ha nem téged hódítanak meg,
hanem te udvarolsz. Nem véletlen ez a kifejezés, mert sok lány ma már
udvarol a férfinek, mert képtelen kivárni az eseményeket és gyors
eredményt akar. Az eredmény hosszú távon soha sem lesz az, amit
álmaidban gondoltál. Nem te vagy a férfi, nem neked kell dominálni így
lépni és tenni sem neked kell többet a kapcsolatért. Hagyd, hogy amikor ő jónak látja, akkor lépjen feléd és ne sürgesd mindenféle trükökkel, mert átlátszó lehet. Nincs olyan férfi, aki ha igazán akar téged nem mer lépni. Még a legfélénkebb is összeszedi magát, ha tényleg fontos vagy neki, ha pedig nem, akkor minek is sodornád bele magad egy kalandba. Na persze, ha csak ez a cél, akkor lehet és semmi gond, de ha társat keresel, akkor fontos a kivárás.
3.
Egy nő dolga, hogy vonzó legyen és kedves, de kissé titokzatos.
Meghódíthatóan erényes. Igen, azt is tudom, hogy ez olyan régimódi, de
az a rossz hírem, hogy a férfiak nagy része konzervatív a szíve mélyén.
Szeretik bizony a hódítást és a kissé nehéz eseteket. Nem baj, ha nem
esel azonnal a karjaiba és az sem baj, ha lassítasz még ha ő gyorsan is
szeretne átrobogni bizonyos szakaszokon. Többnyire tesztelnek minket és
ezt soha sem kéne elfelejteni. Olyan nő vagy, akire érdemes időt szánni
vagy sem? Mert ha nem, akkor robogni akar, de ha megéri akkor lassan sétálni szeretne ő is kéz a kézben veled ameddig csak lehet. Nem mindegy, hogy átrobognak rajtad vagy időt szánnak rád.
4. Ha már jártok, akkor sem szabad azt hinni, hogy mindent megtehetsz. Nem kéne ezerszer felhívni egy nap és mindenféle aprósággal zargatni csak mert hallani akarod a hangját. Beszéljetek, de mértékkel és nem szabad megfojtani a ragaszkodásoddal. Mi nők hajlamosak vagyunk csimpaszkodni és észre sem vesszük, hogy már szinte fuldoklik szegény hősünk. Csak lassan és picit adagoljuk a szeretetet, lesz még időd többet is adni. Nem kell mindent egyszerre odaadni magunkból,mert hosszú még az élet főleg a közös élet!
5.
Mindig - ne csak a kapcsolat elején - adjunk magunkra és legyünk
ápoltak és csinosak. Azért, mert most minden időt jó együtt tölteni nem
kell lemondani az összes addigi elfoglaltságunkról. Kozmetikus, fodrász ,
sport és táncóra. Járjunk továbbra is még ha azt az időt sajnáljuk is
rá -milyen jó lenne vele lenni -, mert később azt veszed észre, hogy teljesen alárendelted magad egy
embernek és feladtad magad. Tartsd meg a szuverenitásodat és ne csak egy
dolog legyen a fókusz - Ő
6.
Fogadjuk el a párunkat olyannak, amilyen és ne akarjuk megváltoztatni.
Nincs annál rosszabb érzés, mint amikor azt érzi, hogy nem vagy
elégedett vele és át akarod formálni az előző pasid képére vagy épp
Johnny Depp-ére. Ő ilyen és te így szereted, ha akar majd változik és
edz, hogy izmosabb legyen, de ha nem akkor így is jó. Különben miért is
vagy vele? Nem tetszik és nem felel meg csomó dologban? Akkor mit akarsz
tőle? Keress olyat, akit nem kell átalakítanod, mert sértés ha elvársz
valakitől olyat, ami csak neked jó és nem figyeled az igényeit. Ha nem
tudod követni vakon is, mert megbízol benne, akkor nincs értelme vele
lenned.
7.
Egy férfi szereti, ha kiszolgálják és gondoskodnak róla. Nem baj, ha
tudunk vagy megtanulunk főzni, mert azt nagyon értékelik. Szép vagy és
okos, gondoskodó és kedves na és még főzni is tudsz. Kész főnyeremény
vagy! Meglátod mennyi ölelést és csókot fogsz kapni érte, olyan hálás
lesz neked, hogy nem tudja hogyan kényeztessen cserébe téged. Minden nap hála lengi be az életeteket, mert finom ételt teszel az asztalra ő pedig kényeztet cserébe. Én nem
hagynám ki soha ezt az adut, mert a legfontosabbak egyike ez is. Tiszta
otthon és finom illatok a konyhában egy mosolygós és lelkes szerelmes
nőtől. Klassz!
8.
Beszéljünk meg minden apróságnak tűnő problémát is és soha se
gyűjtögessük össze magunkban, mert az nem tesz jót a kapcsolatnak.
Beszélgetni és megoldani a problémákat nagyon fontos, mert elmérgesedhet
egy pici kis seb is. Tű megy be és egy gerenda jön ki. Ne
bagatellizáljunk el semmit, mert nem tudhatjuk mivé fajul el egy
látszólag semmiség is. Lehet, hogy kis feszültség lesz amikor
megbeszélitek, de még mindig jobb, mint később óriásivá és szakításhoz
vezető veszekedés. Nem szabad elhallgatni fájó és igazságtalannak tűnő
dolgokat, mert később már elfelejted az okát, de megmarad
a rossz érzés és haraggá változik. Később gyűlöletté, pedig már az elején meg lehetett volna beszélni és megoldani rögön. A tüskét azonnal ki kell húzni, mert begyulladt és nagy fájdalommal jár.
Sikeres életvezetést kívánok neked is!





nekem ez mind aszivemben van.és amit én érzek azt te és seki más nem éli meg
VálaszTörlés