Hogyan
tudnánk elégedettek lenni a sorsunkkal? Miért van az, hogy olyan sok
embernek semmi sem jó igazán és nem tudnak örülni az életüknek úgy ahogy
van?
Nehéz
örülni, amikor tornyosul a nehézség és a balszerencse. Nehéz
mosolyogni, amikor olyan szomorú események történnek épp. Igen, néha
nagyon nehéz a terheket cipelni és szívesen leraknánk már végre, de nem
lehet. El kell tudni fogadnunk, hogy nem mindig zökkenőmentes ez a
világ, viszont ami ma negatív az holnap talán épp pozitív hatással lesz
rád. Soha sem tudhatjuk Isten eredeti tervét és szándékát, ezért nem
szabad annyira átadni magunkat a szenvedésnek, mert lehet hogy kiderül
hamarosan milyen áldás ez az életünkre.
Talán
nem örülsz, hogy megcsaltak. Nyilván nem öröm, viszont milyen jó, hogy
időben kiderült ez és nem mentél hozzá feleségül, nem szültél neki
gyereket. Talán elvesztetted az állásod, de helyette megtalálod a neked
leginkább való hivatást és a vesztesek nyugalmával belemersz vágni
végre. Sok bánat és még több öröm váltogatják egymást ebben az életben,
így tudjuk értékelni a jót igazán, mert van összehasonlítási alapunk.
Vannak
emberek azonban, akik valamiért nem tudják értékelni a jót és
elfelejtik a hálát gyakorolni. Minden nap egy új lehetőség arra, hogy
értékeld és kimutasd a háládat, hogy ilyen életed van. Az biztos, hogy
mindentől van rosszabb, nincs a lejtőnek határa és ha most végig nézel
magadon, akkor látod, hogy mennyire szerencsés is vagy és mégsem vagy
boldog. Miért?
Ki
mondja, hogy csak akkor lehetsz boldog, ha elértél egy célt, vagy van
párod? Végre eljutsz nyaralni akkor boldog vagy, de ha nem akkor durcás
vagy? Miért ne lehetnél boldog épp péntek reggel? Süt a nap, lélegzel és
egészséges vagy. Látsz és hallasz, látod az emlékeket magad körül és
virágot, amit tegnap locsoltál meg. Hallod a világ neszeit magad körül
és érzed a szíved dobogását. Látod a párod magad mellett és a gyermeked
hangját a fürdőszobából. Ha egyedül élsz, akkor élvezheted a friss
narancslé ízét és az új sminkedet vagy a legújabb cipőidet, amit a ma esti bulira vettél.
Minden
jó! Törekedj arra, hogy kedves légy és szeretetre méltó. Nincs baj és nincs ok a szomorkodásra hidd el, hiszen olyan sok
örömszálba kapaszkodhatsz, hogy felsorolni sem tudnám. A boldogság itt
van, nem ott és nem akkor majd. Itt és most tudsz boldog lenni, nem kell
függened semmitől.
Ha
értékeljük azt ami van, akkor nem leszünk boldogtalanok sosem, mert nem
vágyunk felesleges dolgokra. Amit kapsz annyi jár épp és hiába
szeretnél többet, az most nincs. Épp ezért örüljünk annak is amink van
és ne hasonlítgassuk magunkat és életünket máséhoz és az elvárásainkhoz.
Minek is tennénk, hiszen nem megyünk vele semmire.
Szerintem
boldogoskodjunk ma is! Ha van párod ha nincs, ha elhagytak épp akkor
is. Azért is vegyük fel a kesztyűt a problémával és győzzük le, majd
veregessük meg a vállunkat és jutalmazzuk meg magunkat valamivel, ami
örömet ad nekünk.
Az életed csak akkor lesz boldog, ha azzá teszed és elégedetté válsz a látszólag apró dolgoktól is.



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése