Sokat gondolkodtam azon, hogy vajon miért nincs olyan sok nőnek társa? Miért, mikor olyan helyesek és értelmesek? A
választ nem tudom, de azt igen, hogy oka van. Vagy nem akarod igazán és
ezért tudat alatt blokkolod vagy pedig azért, mert még nem vagy rá
kész. Az is lehet, hogy te nem akarsz társat és jó egyedül. Azt hiszem, hogy
egy nőnek nagyon sok mindent kell megtanulnia és ez talán teher lehet
egyeseknek.
Először
is meg kell tanulni elfogadni és befogadni. Szeretetet és ajándékot,
simogatást és ölelést, udvariasságot és törődést. Sok ma a magára
hagyott nő és már el is felejtették, hogy hogyan kell egy nőnek egy
férfi társaságában viselkedni. Aztán, ha már tudjuk az elfogadás
művészetét, akkor jöhet az örömszerzés művészete. Adni legalább akkora
öröm, mint kapni. Adni a párunknak örömet, jó hangulatot, szerető
gondoskodást, harmóniát. Egy nőnek jó hangulatot kell tudni teremteni, amiből egy férfi nem kívánkozik el, olyan légkört, ami
mindkettőtöknek ideális, az már fél siker. Fontos a háziasság és a finom illatok a konyhában, olykor egy kis sütögetés sem árthat. Ez is leginkább a nő feladata és nagyon kreatív,
élvezetes dolog. Ha nincs érzéked hozzá, akkor legalább próbálgasd és meglátod lesz eredmény is, amit egy férfi mindig értékelni fog. (remek szakács könyvek vannak)
Lehet,
hogy a szépségeddel hódítasz és a szexuális vonzerőddel, de egy
párkapcsolathoz - amire vágysz - ennél még több kell. Egy férfinek a
társa légy és a barátja, szerelme és a cinkosa, gyermeke anyja és a
mindene. Olyan nő, aki erényes és tartása van, véleménye és céljai.
Tudj beszélgetni vele és érdekeljen a munkája, a gondolatai és a
véleménye. Tudd elfogadni feltétel nélkül a döntéseit és bízzál benne,
hogy amit tesz az úgy van jól. Ne akard megváltoztatni és más embert
faragni belelő, hanem olyat válassz, aki megfelel. Apróságokban két
ember úgyis idomul egymáshoz, de teljesen átváltoztatni valakit mi
értelme?
Nem
kevés az elvárás, de nem lehetetlen csupán az a titok, hogy akarni kell
és hinni benne, hogy van aki épp veled kompatibilis. Amikor egyedül
élünk azt hisszük, hogy már mindent tudunk, nyilván véletlen, hogy még
nincs társunk. Vajon tényleg tudnánk jó társa lenni az áhított
férfinek? Meg tudnánk tartani és boldogságot, örömet tudnánk csempészni a
mindennapokba vagy csak elvárnánk, hogy kényeztessenek minket, mindent megkapjunk és cserébe elég, ha szépek és okosak vagyunk? Kész nők
vagyunk már vagy csak halvány árnyékai annak?
Én
ma már tudom, hogy amíg egyedül éltem milyen voltam és milyen vagyok
most. Akkor talán nem láttam annyira - bár sejtettem, hogy hol a bibi és igyekeztem változni folyamatosan-,
de most egyértelmű mi volt a baj. Szeretetet kell adni, de csak úgy és
annyit, ami a másiknak is jó. Nem szabad rázúdítani valakire az
összegyűlt szeretetet, mert megfojtod vele és amit merő jó szándékból
adsz, az végül terhes lesz. Úgy jó szeretni, hogy abban lubickoljon a
párunk ne pedig szenvedjen.
A
fojtó és szorító szeretet nem a megfelelő kimutatása az érzéseidnek,
hanem eltúlzott és éretlen. A cica sem szereti, ha egész nap szorítod és
simogatod, a kutyusnak is kell szabadság és a gyereket sem célszerű
majomszeretettel körbe venni, mert utálni fogja. Adni úgy kell,
ami a másiknak is megfelelő figyelve az igényeit.
Szóval
kedves nő társaim, kicsit kevésbé legyen fojtogató az az ölelés és
nagyobb legyen az erényesség na meg a családi fészek melegségének megteremtése és akkor a sikeres párkapcsolat a te életedben is mesés lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése