A lelked kertésze

Tudom, hogy nem mindig könnyű mosolyogni és a derű sem állandó vendég mindenkinél, de én most mégis azt tanácsolom, hogy próbáljuk meg visszacsalogatni és magunk mellett tartani az örömet. 

Hogyan? 

Én azt gondolom, hogy egy problémát és egy nehéz helyzetet egyaránt lehet enyhíteni és súlyosbítani. Rajtunk áll, hogy mit hívunk be magunknak. Nem hiszem, hogy nehezíteni akarnánk az életünket vagy mélyebben megélni a fájdalmunkat, hiszen annak mi értelme lenne?! Ha nem hagyjuk, hogy elhatalmasodjon rajtunk a probléma, hanem erősítjük a derűt és a higgadt probléma megoldásra való törekvésünket, akkor siker lesz az eredmény. Bármi is történik - akárki is okozza a fájdalmat - kell, hogy találjunk abban is valami pozitív tartalmat és érzést.

Amikor nehezedik a súly a válladon, akkor erőd ad a hit, hogy meg tudod csinálni. Mert nem lehet, hogy megtörjön ez a teher, legyőzöd és erősebb leszel. Mindezt optimistán és azzal az örömteli érzéssel, hogy csak a fájdalom és az élet megpróbáltatásai által lehetünk jobbak és fejlődhetünk lélekben. Nem lehetséges a változás és a saját korlátainkon való túllépés egy kis "mélyrepülés" nélkül. Szükséges és elkerülhetetlen a tanítás és a nyesés, ami a jellemünket formázza és építi.

 

Képzeljük el magunkat egy barack fának, amit szépen elültetnek, ám nem gondoznak. Nő és terebélyesedik, hozza a gyümölcsöket garmadával és még tovább nő és már átér a szomszédhoz is. Még mindig szép, de már érezhető a vadsága és a gyümölcs is kezd egyre kevésbé szép lenni, majd lassan ehetetlenné válni. Azonban mennyivel másabb a helyzet, ha egy kertész szépen ápolja és nyesegeti a vad hajtásokat, ha leszedi a szép termést és szelektálja a kevésbe szépet, kidobja a férgeset. Mennyivel értékesebb az a fa és a gyümölcse, amit gondos kezek törődően és szeretettel ápolnak. Így gondoljunk magunkra és a kertészünkre. Isten a mi "kertészünk", aki csak jót akar és megszabadít a felesleges és vad hajtásoktól, hogy aztán helyette kisarjadjon egy új és értékesebb ágacska. Pont oda és akkor, amikor kell.

Sajnálhatjuk magunkat és egy rövid ideig bele is fér, de aztán hívjuk be a legjobb barátunkat a derűt és a mosolyt és próbáljuk meg így az életet, mert garantáltan elégedettebbek leszünk. Gyógyír a mosoly minden gondra. A lelkednek és még másoknak is adhatsz belőle, mert kifogyhatatlan tartalékok vannak, csak még talán te sem tudod. Szeressük meg az életünket, még ha nem is tökéletes, mert a miénk, belőlünk fejlődött  ki. Mi teremtettük, hoztuk létre a helyzetet, akkor miért ne tudnánk akár más, egy sokkal jobb helyzetet is megteremteni? Miért ne lennénk képesek elterelni az irányt és új kalandba fogni?

Hagyjuk, ami elavult és nem működik és helyette adjunk teret valami új és friss lehetőségnek. Meg fogunk lepődni, mennyire élvezzük az új és bár ismeretlen, de mégis érezhetően segítő lehetőségeket.

Ne feledjük: A mosoly, a derű és a hit a mi legfontosabb segítőink ezen a kalandos és szép úton!

„A súly, amelyet fölemelsz, izmaidat erősíti.

A szenvedés, amelyet elviselsz, lelki erőidet fokozza.

A szellemi erőfeszítés, amelyet kitartóan folytatsz,

mulandó önmagad fölé emel.”     

Szepes Mária