Két egész ember tud egy teljesen boldog és maradéktalanul harmonikus kapcsolatot kiépíteni. Egész, azaz önazonos és önkritikus, elemző és változtatni tudó ember. Nagyon fontos, hogy tisztán lássuk magunkat vagy legalábbis megpróbáljuk azt. Persze az ember nem tudja mindig önmagát objektíven nézni, mert nincs minden helyzetben rálátásod magadra, de segítséggel sikerül. Fontos ez, mert így tudod meg milyen nagyszerű is vagy és azt is, hogy miben vagy még kicsit gyengécske.
Mindannyian
"gyengélkedünk" valamiben, viszont mindannyiunkban van valami egyedi és
utánozhatatlan sajátosság, ami különlegessé tesz, ami a sajátod. Na és
persze milyen sok képességedről nem is tudsz, hiszen nem próbáltad ki
magad. Érdemes olykor teljesen új vizekre evezni és megmártózni az
ismeretlenben, hiszen talán nem is sejtetted mennyire tehetséges vagy
ebben-abban. Tegyük próbára magunkat a szokásoktól eltérő helyzetekben
is, mert talán először nehéz lesz, de később - ráérezve az ízére-
könnyebb és élvezetesebb.
Talán nem is sejtetted, hogy olyan jó érzéked van a főzéshez és sütéshez, mert eddig nem volt szükséged rá, nem volt kinek örömet szerezni ezzel a tevékenységgel. Aztán egyszer csak kiderül, hogy milyen ügyes vagy a konyhában. Kiderül, hogy a szeretet ls az örömszerzési vágyad erősebb, mint a lustaság vagy a kishitűség. Ha már azt hiszed mindent tudsz magadról, akkor kiderül, hogy ez bizony korántsem igaz. Egy párkapcsolat tartogat meglepetéseket mindkét fél számára. Negatívat és pozitívat egyaránt, de ha szeretitek egymást és elfogadod a másikat és önmagadat, akkor átsegít a helyzeteken. Lehet, hogy eddig minden helyzetben te voltál a domináns, de itt ez a férfi és bizony sok mindent jobban tud nálad és végre ne neked kell a vezetőnek lenned.
Egy
nő számára a legszerencsésebb helyzet az, ha önmagánál okosabb és
erősebb, intelligensebb férfit választ. Igen, mert ha egy nő fel tud
nézni a párjára, az már önmagában siker. Ugyanis ő a teremtő, te pedig a
befogadó. Neki kell dominálni, teremteni neked meg fenntartani a meleg
otthont érzetét. Tudom, hogy ez ebben a teljesen torz világban nem
könnyű, de attól még lehetséges. Azt is tudom, hogy némileg torzult
mindkét nem és legfőképp a férfiak, ehhez mi nők már csak idomultunk, de
meg kell próbálni újra teremteni a képet.
Legyünk kedves és odaadó nők egy olyan férfihez, aki biztonságot és megnyugtató menedéket nyújt nekünk. Tartsuk fenn ezt az állapotot és ne felejtsük el soha, hogy enélkül milyen más lenne az életünk. Ha viszont nincs még ilyen ember melletted, akkor törekedj arra, hogy ilyet találj, különben mi értelme?! Mi értelme egy megbízhatatlan és inkorrekt férfi mellett élni? Mit ad neked, amiben te ki tudsz teljesedni és odaadó tudsz lenni? Hol van a kapcsolódás két ember között, ha nem ismerik egymás igényeit és nem tudják a szerepüket? Hogy működhet egy kapcsolat gördülékenyen, ha eleve döcög az önazonosságod?
Sok a kérdés, de egy a válasz: Sehogy.
Először
tudd, hogy mi a lényege a nemeknek, mi a feladatuk és a szerepük az
életben és utána dolgozz magadon. Ha ez megvan, akkor már nem lehet baj.
A sorsunkat mi alakítjuk, mi vagyunk a rendezők és a szereplői is
egyben.
Minden
élesben megy, nincs főpróba. Olykor nem kapunk tapsot, máskor meg igen,
de ami a lényeg, próbáljuk meg élvezni az előadást.




Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése