A
következetességet azt hiszem elég nehéz megvalósítani,
mert nagy önuralom és elhatározás kell hozzá. Tudni kell azt is,
hogy mit akarunk elérni és az addig vezető utat is jó alaposan
végig kell gondolni, hiszen csak akkor vagyunk hatékonyak, ha
elszántak vagyunk és kitartóak. De ha nem ismered teljesen az utat
és kockáztatnod kell, akkor is megéri, hiszen változni fog a
helyzet egy jobb irányba.
Kell ezt gyakorolni a gyerek nevelésben, a párkapcsolatban, munkahelyen, egy háziállat nevelésénél és rengeteg helyen az életben. Ha nem vagyunk következetesek, akkor nem tudjuk elérni, amit szeretnénk vagy csak sokkal hosszabb idő alatt.
Amikor a
gyerek rosszalkodik vagy hisztizik -bármilyen édesen is csinálja -
az helytelen és nevelgetni, terelgetni kell. Ezt bizony néha nehéz,
hiszen szigorúan és határozottan kell fellépni mindaddig, amíg
nem érti meg, hogy mit hibázott. Hasonlóképpen kell egy
párkapcsolatban is viselkedni, mert ha valamit szeretnénk elérni
és véghez vinni, akkor nem lehet következetlenül viselkedni. Ha
tudjuk, hogy helyes az elvárásunk és biztosak vagyunk magunkban,
akkor nem szabad engedni abból és bármilyen küzdelmes és nehéz
olykor, végig kell csinálni.
A nőknek
természetesen ez nehezebben megy, hiszen szentimentálisabbak
vagyunk, hamarabb megesik a szívünk valakin és engedékenyebbek
leszünk. Az első apró jelre, változásra már engedünk is a
szigorból és csak később látjuk, hogy korai volt még örülni.
Az életünk minden területén fontos az önbizalom és tartás,
mert különben könnyen el lehet téríteni a jó útról. Meg kell
erősödni és szeretni magunkat annyira, hogy nem hagyjuk
befolyásolni magunkat, pláne ha az nem a legmegfelelőbb számunkra.
Nem válhatunk mások áldozatává gyengeségből és félelemből,
mert ezt megérzik és sajnos ki is használják.
Vigyázzunk
magunkra egy párkapcsolatban is, mert a hiszékenységet és
gyengeséget könnyen meglovagolhatják és nehéz visszafordítani.
Nem lehet
minden ígérgetésnek bedőlni, hanem utána kell járni, hogy
valóban megtörtént-e, amit el szerettünk volna érni. Azonban azt
tudni kell, hogy csak az tud következetes lenni, aki a saját életét
is megfelelően vezeti. Aki kontrollált önmagán is és
megpróbál alkalmazkodni, figyelve a körülötte lévők igényeit.
Csak akkor várhatunk el másoktól változtatást, ha magunk is
képesek vagyunk erre. Amikor szigoróságot gyakorlunk mások
felett, akkor bizony önmagunkat is figyelni kell. Vajon mi mindent
megteszünk, hogy jó legyen? Mi abban korrektek vagyunk, amik
másoktól kérünk? Nagyon figyelnünk kell arra, hogy ne legyünk
igazságtalanok és önzőek, mert hitelünket vesztjük. Csak olyat
illik kérni, amit mi is gond nélkül meg tudunk adni vagy
legalábbis hasonlót.
A gyerek
nevelésében is azt gondolom az a lényeg, ahogyan mi viselkedünk,
hiszen az a minta. A szavak és kérések mit sem érnek példamutatás
nélkül. Egy párkapcsolatban is így van ez. Ha nem vagy elégedett,
először nézd meg, te mit tettél rosszul Talán túl sokáig
tűrtél és nem voltál elég erélyes? Talán nem álltál ki
magadért az első perctől és elmérgesedett a helyzet? Soha sem
késő, soha! Nincs olyan, hogy már mindegy! Semmi sem
menthetetlen csak tehetetlen. Szóval, ha elkezded a változtatást
és kitartasz a véleményed mellett és következetes vagy-
bármilyen kockázatos is-, akkor lesz eredmény. Igen, néha
kockázatos, hiszen drasztikus a váltás. Az eddig csak tűrő nőből
egyszer csak egy magáért kiálló, erős nő lesz, aki nem hagyja
magát
Nem hagyhatjuk
magunkat az élet különböző területein. Legyen az gyerek-szülő
kapcsolat, vagy főnök-beosztott bármi, nem szabad az áldozat
szerepébe bújni és sajnálni magunkat, tehetetlenül.
Ha adunk,
akkor kérhetünk is, de csak akkor!


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése