Szerettem
a léggömböket és nagyon vigyáztam rájuk mindig, de sajnos nem sikerült
megóvnom őket. Vagy óriási durranás vetett véget az "életüknek" vagy
egyszerűen csak szép lassan leengedtek és "meghaltak". Emlékszem, annyira
szorítottam a lufira kötött kis madzagot, hogy szinte görcsbe rándult a
tenyerem. Nem engedtem el...
Ez
a hasonlat jutott eszembe a vágyainkkal, álmainkkal kapcsolatban.
Amikor eltervezzük, hogy mit szeretnénk, hogyan és kivel akarunk élni,
akkor már már elfelejtünk lazítani. Annyira "akarjuk", hogy nem is
tudunk másra koncentrálni és talán épp itt rontjuk el.
Először
is semmi sem a miénk! Ezt jó, ha tudjuk. A pici, színes lufi sem.
Átmenetileg kaptuk, de tudnunk kell, hogy az bizony el fog egyszer
szállni tőlünk. Épp ezért jobb, ha könnyedén szeretjük és nem akarjuk
annyira magunkhoz láncolni. Ezt már gyerekként meg kellett tanulnom: -
Ha kapsz örülj, de ha nem, annak is!
Ne
ragaszkodjunk semmihez sem annyira. A vágyódás és a kérés elküldése
Istenhez rendben van, de engedd el, had kelljen szárnyra és ha szükséged
van rá, megtalálhasson.
Mi
lányok leginkább egy férfire vágyunk és arról álmodozunk, hogy megtalál
az Igazi és milyen boldogok is leszünk. Ezt dédelgetjük és ápolgatjuk
szinte mindig. Nincs is ezzel semmi baj csak közben ne felejtsük el,
hogy másra is kell időt, figyelmet és energiát szánni. Ha görcsösen
szorítjuk magunkhoz ezt az érzést, akkor nehéz lesz önfeledten élni és
élvezni az életet addig, amíg nincs mellettünk. Sőt, tovább megyek, ha
már megkaptuk akkor sem tudjuk élvezni, mert annyira elfáradtunk az idők
során a szorítástól.
Lazuljunk
el és egyszerűen csak bízzuk magunkat Istenre és higgyünk neki, mindaz
ami történik annak van helye és nem többnek. Ha többet akarsz, tégy
érte. Egy lépés felé, 100 lépés feléd...
Én
is jártam úgy, hogy amikor megkaptam, amit kértem alig tudtam neki
örülni, mert rögtön elkezdtem félni. - Jaj, mi lesz ha elveszítem?! Nem
szabad elveszítenem, hiszen annyira vágytam rá!
Ne félj! Na akard annyira és ne légy uralkodó!
Ha
végig nézek az életeken, akkor azt látom, hogy van amit megkapunk és
van amit soha. Nem ismerjük magunkat és nem tudhatjuk, hogy a
fejlődésünkhöz épp mi a legmegfelelőbb történés, lépés. Épp ezért kell
figyelni befelé és elhinni, hogy mindannyian értékesek vagyunk,
különlegesek és egyediek. Nincs két egyforma élet, sors és karma. Amit
én élek, az neked talán élhetetlen és a te sorsod nekem nehéz lenne.
Van,
aki gazdag és van aki soha sem lesz az. Nincs rá karmája, bármit
megtehet nem tudja elérni. Felvehet kölcsönöket, eljátszhatja, hogy neki
is jár és élvezni akarja, de ha nem jár, akkor el fogja veszíteni.
Annyival kell megelégedni, amit kapunk.
Van,
aki 15 évesen tudja, hogy milyen az erényesség és hűség és
kétségtelenül érzi, hogy megtalálta a párját. Azonban van, aki nem kapja
ezt meg. Még tanulnia kell, nincs azon a szinten.
Van
olyan nő, aki annyira szeretne gyereket, hogy ezért már-már betegesen
minden követ megmozgat. Azonban nem sikerül neki. Elhiszem, hogy fáj és
elfogadhatatlan, de csak magadnak ártasz vele. El kell fogadnunk, hogy
nekünk ez az utunk. És miért ne lenne jó ez is?
Ki mondja meg, hogy ha nincs pont az nekünk, ami a szomszédnak, akkor az nem jó, nem kerek egész az ÉLETED?
Nem
vagyunk egyformák és nem is kell rá törekednünk. Amire törekedni kéne
az a saját természetünk megismerése és formálása a legjobb tudásunk
szerint. Elhiszem, hogy szomorú vagy, mert még nincs párod vagy épp
elhagyott és csalódott vagy.
Elhiszem, hogy türelmetlen vagy, mert még
nem vagy gazdag, hiszen annyi energiát fektettél bele. De Neked viszont
el kell hinned, hogy a görcsösség, merevség csak megtör, de nem tesz
hajlékonnyá és befogadóvá.
Lazulj
és éld az ÉLETED! Ne a másét, hanem a sajátodat. A korlátjaidat lehet
feszegetni és a kitartó munka meghozza az eredményt, de a saját karmádon
belüli eredményt és nem valami sablon szerintit.
Az álmaid és vágyaid írd le, mondd ki és felejtsd el! "Csak" élj és meglátod, hogy milyen kerek, egész lesz minden. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése