A lélek valódi öröme

Sokat hallunk, olvasunk manapság a pozitív gondolkodásról és a vonzásról. Nem kell mást tennünk csak átprogramozni az elménket, a gondolkodásmódunkat, észjárásunkat.

Ilyen egyszerű lenne ez? Nem kell megváltozni és tenni a jellemünk fejlődéséért és elég ha este agykontrollozunk vagy elolvasunk pár könyvet és bemagoljuk? Kész is van a siker? Elég, ha elhisszük vagy beleéljük magunkat egy szerepbe és már azzá is váltunk?

Szerencsére ez nem ilyen egyszerű. Sok olyan embert látni manapság, aki szinte bele van merevedve az álarcba, amit naponta fel kell öltenie. Mosolyogni mindig, pozitív kisugárzást erőltetni mindenki felé, mert úgy hiteles a munkahelyén. Amiatt, hogy motiválni tudjon másokat, fontos a folyamatos "hurrá optimizmus" hozzáállás. Igen csak az a baj, hogy este haza érsz és összeroskadsz lelkileg, mert fárasztó állandóan egy pózban, szerepben létezni (még egy színész is csak 2 óráig bírja más bőrében, hát akkor neked milyen nehéz lehet).

Amikor el szeretnénk érni valamit, akkor fontos a hit és a pozitív hozzáállás, de ennél még fontosabb hogy tudd: valóban neked való-e, amit kitaláltál? Tényleg hiteles leszel abban a szerepben és nem csapod be magad és másokat? 

Olyan sokan szeretnénk gazdagok lenni vagy jó feleségek és ezért igyekszünk teperni és foggal-körömmel megtenni mindent. A görcsösség és a kényszer nem szabadít fel és nem ad teret a felhőtlen odaadáshoz.

Amikor eltervezed, hogy mit szeretnél, akkor fel kell tudni mérni, hogy a személyiséged alkalmas-e arra és ha nem, akkor miben kell változnod. Mi az, ami gátol és le fogod-e valaha is vetkőzni azokat a gátakat?

Vajon Isten tényleg azt szánta-e neked, amit te gondolsz magadnak? Hiába tartasz be mindent, ha látod hogy csak akadályokba ütközöl egy ponton el kell gondolkodni, hogy vajon mi a fontos: a lelkem fejlődése vagy az anyagi fejlődés. Mindkettő fontos, de a lelki élet gyakorlása lényegesen boldogabbá tesz, a többi csupán kellék.

Előfordul (velem is megesett), hogy valaki mindent elveszít és nem marad semmije. Azt mondják, hogy akit Isten nagyon szeret, attól néha mindent elvesz. Tudja, hogy a lelked a fontosabb ez nem kétséges és kevés időt szántál rá. Sötétben tapogatózunk és amikor meglátjuk a fényt, akkor újra magunkra találtunk. Amikor szigorú, akkor szeret a legjobban ezt sosem szabad elfelejtenünk!

Mindent megad és még többet is, ha látja hogy szívből, őszintén és odaadással teszed a dolgod, de a lényeg számára nem pénzben mérhető. Mindenkinek megadhatná, hisz megtehet bármit, de bizonyos helyzetekben pont a teljes lenullázás a célszerű a jellemünk fejlődéséért. Mindent elveszíthetünk és el is veszítjük, hiszen a lelkünkön kívül semmi sem a miénk. Még az emlékek sem, hiszen mennyi mindenre nem emlékszünk vagy hány ember esik kómába, majd ébredés után újra kell tanulni és megismernie mindent. 

El lehet gyengülni néha, nem kell álarcot viselnünk csak hogy könnyebben elfogadjanak minket vagy sikeresebbnek tűnjünk. A végső vizsga mindig az, hogy ott állunk Isten előtt és nincs hova bújni. Nem érdemes titkolni semmit hiszen ő mindent lát és tud. Kár a fáradtságért és megjátszásért. Azt az energiát, amit kizárólag azért teszünk, hogy jobban elfogadjanak minket ebben a pszeudo világban inkább arra fordítsuk, hogy magunkat megismerjük és fejlesszünk az énünket még jobbá.

Boldogoskodni jó, de eljátszani hogy milyen boldog vagy miközben nem vagy képes meglátni a valódi értékeket, nem vezet sehova. Légy őszinte és hiteles. Ennyivel tartozol magadnak, párodnak és mindenkinek, de legfőképp Istennek!