2015. április 30., csütörtök

Miért szerettél bele?


Volt már olyan érzésed, hogy nem érted miért épp belé lettél szerelmes? Hogyan fordulhatott elő ez veled, hiszen annyira képtelenség?

Pontosan lehet néha tudni a dolog végkimenetelét, mégis annyira nagy a kísértés, a vonzalom, hogy szinte lehetetlen ellenállni neki. Egyszerűen a józan ész nem tud felülemelkedni az érzéseken és csak sodródunk, mint egy levélke a szélben.

Tudjuk, hogy a végzetünk lesz, de nem abban az értelemben, hogy boldoggá tesz, inkább kinyír, megöl minket...mégis azt választjuk, mert izgalmas és tartogat valami olyan élményt, amiről nem szeretnénk lemondani. Persze a következmény már nem biztos, hogy kellemes lesz, de kit érdekel?

Igen, ezzel talán sokan voltatok már így és tényleg nem mindig lett belőle happy end sőt még az is előfordulhat, hogy szörnyű fájdalmas tapasztalattal lettünk gazdagabbak. Ki lehet-e védeni és hogyan?

Azt gondolom, hogy vannak olyan esetek, amikor csak nagyon nagy önfegyelemmel és nagy lemondásra való képességgel tudunk tudatosan uralkodni az érzéseinken abban az esetben, amikor előre lehet boritékolni, hogy ebben több lesz a sírás, mint a boldogság.

Nem képes erre mindenki, de tanulni mindannyian képesek vagyunk, ha nem szeretnénk mindig az áldozat szerepében járni.



Sok nő kifejezetten a "rossz fiúkat" szereti, azokat akikről látszik, hogy csalfák, ravaszak, sármosak ugyan, de kellően nagyképűek is egyben. Vonzó a gondolat, hogy én majd elérem nála a hűséget, majd mellettem megváltozik...

Mi esély van azonban erre? Nem mondom, hogy semmi, de az esetek nagy többségében nem pont így alakul. Miért gondoljuk azt, hogy egy rendes fiú unalmas? Miért akarjuk és vágyunk arra, hogy játszanak velünk és soha nem tudjuk mit hihetünk el és mit nem? 

Sokan azt mondják nekem, hogy szeretnek szenvedni, mégis azt látom, hogy szándékosan választanak olyan partnert, aki mellett pedig nyilvánvaló lesz az állandó bizalmatlanság, kétely és változékonyság. Aki mellett mindig nagy az érzelmi vihar és persze van benne sok izgalom és szenvedély, de mennyi sírás és dühöngés, csapongás és szakítás.

Vannak kapcsolatok, ahol rendszeres a szakítás, szinte minden hónapban előfordul, aztán mégis folytatják tovább, mert olyan izgi. Annyira szeretem!

Azt gondolom mérlegelni kell tudnunk, hogy mennyit bír el a lelkünk. Mi az, ami hosszú távon fenntartható és az életünk egy élhető, harmónikus mederben folyhat vagy a káosz és a szenvedély viharában soha nem tudunk megnyugodni egy percre sem.

Tudnunk kell a határainkat és meg kell tanulni kontrollálni önmagunkat, mert ha mindent csak szabadjára engedünk, akkor nem mi irányítunk, hanem az elménk, az ösztöneink. Mi emberek viszont ennél többre is képesek vagyunk és használhatjuk az intelligenciánkat, ha már bírtokában vagyunk.








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése