2013. február 12., kedd

Bár a jég kemény a virág mégis utat talál magának...


Pár dologban mindannyian megegyezünk. Nevezetesen abban, hogy mindannyian hibázunk, tévhitekben ringatjuk magunkat, becsapunk olykor másokat és magunkat és elég gyengék az érzékszerveink. Ilyen képességekkel indulunk neki az életnek és ebből kéne mégis kihozni a legjobbat.

Hogyan tudunk neki állni az életünk rendbetételéhez? Mivel kezdjem és hogyan haladjak?

Úgy, hogy meg kell ismernünk magunkat. Honnan jöttünk és mi az életünk értelme? Mi a célom és azt hogyan tudom elérni? Ezek a kérdések várnak válaszra és ezeket ha lassan megértjük, akkor haladni is tudunk. 

Az önmegismerés és önnevelés segítség nélkül nem megy. Muszáj, hogy olyan emberhez forduljunk segítségül, aki hiteles és akinek a szavára adunk. Azonban ehhez kell önkritika és némi alázat. Kell, hogy lássuk, hogy az életünket mi irányítjuk és nem szabad, hogy csak sodródjunk az árral.


Arra kell törekednünk, hogy az értékelésünk: látásunk ( belső látás is) tisztuljon ki, hogy az elménket irányítani tudjuk és az intelligenciánkat használjuk. Ha ez megvan, akkor már kevésbé fogjuk becsapni magunkat és másokat sem kell, hiszen nincs rá szükségünk. Nem fogjuk tévhitekben ringatni magunkat, mert az illúzió eltorzítja a valóságot és nem tudunk tisztán látni. Hibázni fogunk még olykor, de törekedjünk arra, hogy egyre kevesebbet és azt ki tudjuk javítani a megfelelő alázattal és tudatossággal.

Mindannyian esendőek vagyunk és mindannyiunknak megvan a személyes kudarca és harca magával, a sorsával. Kinek mi és hogy az mennyire nehéz az változó persze. Törekedjünk arra, hogy ne csapjuk be magunkat és még ha valami nehéz is, hosszú távon áldásosabb egy jó döntés.

Sokan a könnyebbik végét szeretnénk megfogni a dolgoknak, azonban hosszú távon nem biztos, hogy az a jobb. Talán  most nehéz, de megéri kicsit lemondani és szenvedni, hogy az eredmény tartósabb és átütőbb legyen. Önkritikával, szeretettel és alázattal.



 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése