2012. január 12., csütörtök

Mesés utazás a lélek rejtett zugaiba


Mikor érezzük azt, hogy sikeres az életünk? Mikor jön el az a pont, amikor szeretni tudjuk magunkat? Lehet, hogy sohasem, mert mindig anyagi szempontokat nézünk és ennek határtalan és olykor elérhetetlen fokozatai vannak? Ha nem erre figyelünk, hanem a lélek fejlődésére már jobb eredményt érhetünk el, ráadásul maradandót alkotunk, hiszen a lelkünk örök. Nem itt és most van csupán, hanem az örökkévalóság és ennek tudatosítása elég izgalmas. 


Persze az is jó, ha veszünk egy új autót vagy egy csodálatos kanapét és örülni kell annak is, mert a környezetünk harmóniája nagyon fontos. Azonban nem ad akkora örömet tartósan, hiszen lelketlen és csupán tárgyakról beszélünk. A lelkünk színesítése és a tartalommal való megtöltése viszont sokkal nagyobb értéket fog képviselni és nagyobb hatást tudsz vele elérni életeid során.


Sokszor látjuk, hogy milyen különféle életek vannak és némelyek mennyire "szerencsések" vagy épp "szerencsétlenek". Nem véletlen semmi, az életed sem, amit élsz. Nem szerencse kérdése és nem is a lottón sorsolták ki, hanem te teszed épp olyanná amilyen. Múlt életedben már elkezdtél valamit, amit ebben folytatsz, megoldasz vagy még jobban elrontod. Rajtad áll és ebben senki sem tud segíteni neked, még Isten sem, ha nem vagy rá nyitott és nem tárod ki a lelked minden pici ablakát. Nyisd ki és hidd el, hogy ha teszel magadért akkor lesz eredmény és segítség, hogy fejlődj és teljesedj. 


Egy párkapcsolat a legjobb esetben felemel és a magasba visz. Kihozza belőled a párod a legjobbat és te is igyekszel ezt tenni, mert SZERETED. Szeretni annyit jelent, hogy segíted a lelki fejlődésben és túl nézel a hibáin. Nem arra fókuszálsz, hanem az erőre és a belső tartalomra segítve őt a hibák gyengítésében is. Szeretni annyit jelent, hogy hagyod őt megnyilvánulni és mersz szólni, ha nem tetszik valami és lelkesíted ha szükséges. 

Nem tudom megmondani, hogy mindenki megtalálja-e a párját, de azt igen, hogy egy nőnek ez nagyon fontos. Épp ezért legyünk olyan nők, akik vonzóak lelki szinten is nem csak külsőleg, mert mint tudjuk az mulandó :)

Milyen egy vonzó nő? Lágy, mint a vaj és ha kell kemény mint a gyémánt. Olyan, akit meg kell hódítani egy férfinak, hogy aztán a nő egy életen át az otthon békéjét nyújtsa neki. Talán sokunknak ez nehéz, mert nem ilyen jellemet hoztunk magunkkal előző életünkből, de tanulható erre én vagyok a példa :) 


Figyelni kell az embereket és tanulni tőlük, de persze nem mindegy ki a minta. Ha az intelligenciádat veszed elő és hallgatsz a hangra, ami megsúgja mi a helyes és helytelen, akkor nem lesz gond. Ha nem tanított meg anyukád a szeretet kimutatására vagy apukád helytelenül bánt anyukáddal, akkor figyelj másokat. Biztosan van olyan hiteles ember a környezetedben, akitől érdemes tanulni és fel tudsz rá nézni. Csiszoljuk magunkat és ne késlekedjünk ezzel, mert minden elfecsérelt perc számít.

Ha egyedül élsz az is nagyon jó, mert van időd magaddal foglalkozni és készülni a párkapcsolatra. Fejlesztheted magad minden szinten és díszítheted a lelked boldogan.
Ha elkezdődött egy kapcsolat, akkor végre a gyakorlatban is megélheted és hasznosíthatod, amit elméletben már tudsz. Lassan haladva, fokozatosan felépítve élvezd ki a kapcsolat elejét és az udvarlás fázisát. 
Ha már házas vagy és stabil az életed ilyen szinten, akkor tedd minden nap szebbé és tartalmasabbá a közös életeteket, mert az apróságokban rejlik a titok. Ha figyelmes vagy és törődő, alkalmazkodó és kedves, akkor nagy valószínőség szerint ilyen visszajelzést is kapsz a párodtól. 

Ha épp egy válás kellős közepén vagy, akkor higgy abban hogy ez a legjobb, ami most veled történik, hiszen kaptál erőt az életed rendbetételéhez. A lehetőségek pedig kinyílnak előtted újra és lesz alkalmad ismét töltődni a sok pozitív élményből.

 
Életünk minden szakaszában sok üzenet van és tanítás, ami segít nekünk a továbblépésben. A figyelmünket próbáljuk meg élesíteni és a lelkünket felkészíteni minden eseményre, mert bizony ebben az életben nem csak jó és mesébe illő dolgok történnek. Ha nem azonosítjuk magunkat a sikerrel és sikertelenséggel, hanem megyünk tovább a saját útjainkon, akkor elégedettek lehetünk.

Egy olyan mesés utazás az életünk, aminek minden perce értékes és felejthetetlen. Sok sikert kívánok a lelked megismerésének kalandos útjához!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése